Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szépség-hetet mindenkinek!

Sosem tudtam, de talán nem is szerettem az életemet rendszerbe szedni. Nem voltak tipikus napjaim, sem edzőhétfőm, sem csalópéntekem. De aztán, ahogyan az ember (fel)nő, és június elsején nem vattacukorért áll sorba, hanem a legolcsóbb autóbiztosítás után kutat, úgy lassan-lassan mégiscsak egységes renddé kezd alakulni az egész, ha szeretnénk, ha nem. Lesznek minden hónapban különösen kedvelt napok és hetek, valamint kifejezetten keserű időszakok is. Lesz fizetésnap, számlakifizetős nap, hűtőt-kamrát feltöltős nap, esztelenül csecse-becsére sok pénzt elköltős nap. Lesz a nyugis első hét, a lendületes második, a döcögős harmadik, és a lelket feltöltő negyedik. Nyilván az utóbbi a kedvencem.

Ez alatt gondolhatnánk bármilyen teljesen véletlenszerű szórakoztató programra. De nem. A lelket feltöltő hét minden hónapra be van programozva, az egyetlen kötelességem, hogy időpontot foglaljak fodrászhoz, körmöshöz, kozmetikushoz. A három csajszinak pedig, gondolhatnánk, az a feladata, hogy rendbe szedje az első három hétben leamortizált testemet. Nyilván, a végén ezért fizetek nekik, de ott mélyen, legbelül tudom, és ők is tudják, hogy az igazi feladatuk nem az. A töredezett, lenőtt hajamon, a lepattogzott körmömön, a benőtt szemöldökömön, lehullott szempillámon túl van még valami, amit kedvesen vállalnak: néhány órára pszichológussá válnak.

A külső folyamatok, a hajfesték tökéletes árnyalatának kikeverése, az aktuális trendi, hozzám passzoló körömminta kiválasztása, a megfelelő hosszúságú szempilla felkutatása, majd mindez rámépítése bizony-bizony hosszú időbe telik. Pontosan annyiba, hogy azalatt ki lehessen beszélni minden kis mozzanatát az életnek. A fodrászommal például nagyjából egyformán látjuk a pandémiás helyzetet, bólogatva tudjuk kivesézni hátulütőjét. A körmösöm lelkesen keres nekem megfelelő párt az éterben, tudja, ki néz ki jól, vagy éppen ki nagyon kedves. Ha két körömépítés között pedig voltam randin, az utolsó, legapróbb részleteket is kihalássza belőlem. Szempillaragasztás alatt alhatok, de hasznos tippeket leshetek el a gyermeknevelésben, vagy trükkös recepteket is megoszthatunk egymással.

Te, aki azt hitted, a külsőnkért ülünk órákig a szalonban, el kell szomorítsalak. Lehet, hogy éppen téged pletykálunk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük