Sürgősséggel a zaciba

Naponta több alkalommal lehetünk fültanúi a mentőautó sikító hangjának, olyankor össze is rezzen kicsit az ember, mert nem tudhatja, nem-e véletlenül egy ismerőst, szomszédot, netán barátot, de ne adj Isten rokont szállít a piros rakéta. Történetünk a megyeközpontba helyeződik át, oda tart a piros villám, ott képesek ellátni a kritikus eseteket. Érkezéskor procedurálisan eltávolítanak a páciensről minden testi ékszert, ami a további beavatkozások gördülékeny lefolyását gátolná, esetlegesen késleltetné.

Itt ragadnám meg az alkalmat, és megtörtént események alapján folytatom szomorú írásom. Nagyon közeli, súlyos állapotban lévő rokonunkat fogadták a sürgősségen. Nem fér kétség ahhoz, hogy a hippokratészi eskü vezényli az orvosokat, mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy életben tudják tartani a beteget. Teltek, múltak a napok viszont, és a nagy igyekezet, odaadás ellenére a legkegyetlenebb végkifejlettel kellett szembesüljünk, szeretett rokonunk visszaadta lelkét Teremtőjének.

A kiadatásnál nyilvántartásba veszik a személyes tárgyakat, rendezetten össze is vannak csomagolva. Csupán egyetlen hiba csúszik a gépezetbe, hiányoznak az arany ékszerek. Ekkor jutott eszembe, hogy több ismerősöm is panaszkodott hasonló esetekre, hallottam már ezt így, ebben a formában, és a mély fájdalom ellenére hihetetlenül felbosszantott. Természetesen hangot is adtunk a nemtetszésünknek, majd kisebb vita után véletlenül előkerültek az „elfelejtett” javak is.

Hirtelen nem találok megfelelő jelzőt ezekre a személyekre és cselekedeteikre, de aljas húzásnak tartom a gyászoló család figyelemhiányának a kihasználását, és az értékes javak közönséges eltulajdonítását. Szégyellje magát minden egyes orvosi káder, akinek a keze benne van! Lényegesen jó jövedelmi forrás lehetett, főleg az elmúlt időszakban, amikor még utolsó pillantást sem lehetett vetni az eltávozókra.

Papp Bertalan (e-mail)