Felhívás!

Papák és unokák

Másodjára ülünk egymás mellett egy eseményen. Én újságíróként, ő most is, mint legutóbb, azért, hogy meghallgassa zenélő unokáját. Érkezéskor odaintett neki, aki visszafogottan bólintott nagypapájának. Valószínűleg megszokta már, hogy minden eseményen, ahol játszik, előbb-utóbb megjelenik a nagypapája. Azért vagyok ennyire biztos a családi szálakban, mert első alkalomkor elcsíptem, amikor egy rég látott ismerősnek a fiúval büszkélkedett.

Fél mosollyal az arcán kérdezte, foglalt-e a hely mellettem. Ha az lett volna, akkor is arra kérem, üljön le nyugodtan. Mindig valami hihetetlen békét sugároz magából, ami auraként fonja körbe testem, akármilyen nehéz a nap, akármennyire vagyok ideges, a léte megnyugtat. Nem tudom, pontosan honnan és miért árad ez a béke, ha jelen van, de most már nem is kell látnom ahhoz, hogy biztos legyek benne, ott van a teremben.

Az már egészen nyilvánvalóvá vált számomra, nem fogok tudni figyelni a „fontos” dolgokra. A fiút figyelem, ahogy pengeti a húrokat, ahogy belép a dal közepén a mély hangjával. Nem nézek oda, perifériából látom, nagypapa videózza. Már első alkalommal is meghatott a hasonló jelenet, most már csorognak a könnyeim. Vajon tudja a fiú, mennyire szerencsés?

Most már tudom miért. Nagypapámat juttatja eszembe. Ugyanilyen béke vett körül mellette is. Kicsi voltam még, amikor elveszítettem őt. Nem láthatta, mivé cseperedtem, mi lett belőlem, nem láthatott fiatalként, felnőttként. Valamikor a második világháború kellős közepén, éppen március 15-én született, névnapja is nemsokára esedékes, egyik a meleget hozó férfiak közül. Hiányzik, borzasztóan hiányzik ezekben a napokban. Kicsit talán irigykedve is ülöm végig az eseményt.

Vajon, amikor az én gyerekem ekkorára nő, apukám el tud majd menni a hokimeccsére vagy balettelőadására? És a másik nagypapája? Végignézhetik, ahogyan felnő? Lesz ilyen szerencsés, mint ez a fiú? Ki sem tudom számolni, hány évesek lesznek, amikor a még meg sem született gyermekem húszhoz közelít, de azt hiszem, idősebbek lesznek, mint a bácsi mellettem.

Lemossák arcom a könnyeim, gyomrom görcsbe rándul. A papa fényképezi unokáját. Gondolataim nem zavarják meg a történések folyását. Nem törik meg a béke, csak bennem, egy kicsit.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.