Pá-pá, nyár, menjél már!

Olyan furcsán néznek rám az emberek, amikor azt mondom, hogy érzem az ősz illatát. Pedig esküszöm, van neki. Nem tudom elmagyarázni, mihez hasonlít, vagy milyen esszenciák vannak benne. Pontosan olyan bársonyos, mint a sárguló erdők. Olyan kellemes, mint a rózsaszínben pompázó naplementék. Édeskés, mint a szilvalekvár, és sós, mint a zakuszka. Benne van a mezőkön gömbölyödő szénabálák zamata, a pincékbe lehordott pityókák pora, a dolgos kezekről lekopott bőrréteg. Nyugtatóan hűvös és szelíd.

Most is érzem. Na, nem a napközbeni kánikulában, hanem hajnalban, amikor friss levegő tölti meg a szobámat. Meglebben a függöny, az illatra ébredek. Aztán a reggeli kávé szürcsölése közben is vele telik meg a tüdőm. A lágy szellő, amely bebújik pizsamám alá, ízig-vérig illatos.

Igen, valóban. Különösen szeretem az őszt. Nem csak az illata miatt egyébként. Imádom a színeit, az őszi tájakat, és nőként imádok ősszel öltözködni is. Sálba burkolózva, kabátban, kis bakancsban érzem a legjobban magam. Tavaszi lány vagyok, lobbanékony tüzes Kos, mégis ilyenkor vagyok leginkább elememben.

Mindig várom, hogy megnyissa kapuit az Őszi Sokadalom. Nem csak azért, mert ilyenkor felpezsdül a város, hanem mert – mindenki tudja – ilyenkor ér véget igazán a nyár. Hosszú hónapok után ez az első, hogy este viszed magaddal a dzsekidet. Mindenki készül az esti koncertekre egy kabáttal, de minimum egy pulcsival. Ez bennem pedig érthetetlen boldogságot, megnyugvást vált ki.

Habár az irodalomban az elmúlást, a negatív dolgokat kötjük össze ezzel az évszakkal, nekem mindig is az új évet jelentette. Eddig azt hittem, azért, mert ilyenkor kezdődik az iskola, új reményekkel, új esélyekkel. Idén először azonban nem kapcsolhatom össze semmilyen tanulmányi élménnyel (ismeretlen, furcsa érzés ez egyébként). Viszont rájöttem, hogy én nyaranként kicsit belepusztulok a melegbe, amikor hónapokig nem tudok miatta aludni, ezért is születek újjá ősszel. Részemről tehát távozhatsz, hőség!