Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nemzetbiztonsági kockázat

A nemzetellenes baloldal 2002-es választási győzelméhez nem kis mértékben járult hozzá az, hogy kiforgatták Kövér László mondatait, olyasmit adtak a szájába, amit nem mondott („ köteles beszéd”), majd azt sulykolták minden csatornán, hatalmas hisztériát keltve. Mivel a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíciótól az önmagából kivetkőzött Jobbikig terjedő „szivárványkoalíció” még saját hívei szerint is ötlettelen, impotens, program és vízió nélküli, megpróbálja az akkor bevált receptet újra elővenni.
Testületileg követelik Kövér László lemondását egy tavalyi beszéd miatt, melyben szerintük a parlament elnöke „nemzetbiztonsági kockázatnak” nevezte az ellenzéket.

Bár ebben a formában is igaz lenne az állítás, hisz a teljes ellenzék idegen érdekeket követve magyarellenes célokat szolgál mindenben, a migrációtól a rezsiharcon keresztül a megmaradt magyar szuverenitás védelmezéséig, nézzük meg, mit is mondott pontosan a Magyar Országgyűlés elnöke nagy ívű, történelmi távlatú, minden mondatában mérsékelt, mértékadó és pontos beszédében erről a kérdésről.

„A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzetpolitikai hagyományának jegyében cselekszik. (…) Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”
Világos ugye?

Különösen, ha mellétesszük a szépen kifejtett párhuzamot az ellenzék felvállalt elődeiről, Károlyi Mihályról és szabadkőműves társairól, akik, mint Kövér is rámutatott, lefegyvereztek egymillió katonát, egy veretlen hadsereget s a csillapíthatatlan idegen étvágynak dobták oda az ezeréves Magyarországot.
Nem evidens, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent az, ha az egyik politikai térfél a magyarság ellenségeinek zsoldjában áll, és nem Magyarország építésén, hanem a szellemi, lelki és katonai véderő bomlasztásán dolgozik?

Nem nemzetbiztonsági kockázat az, hogy bevallottan ex lex állapotot kívánnak létrehozni a jogellenes feles többségű alkotmányozással, amivel akár polgárháborúba is taszíthatják Magyarországot?
Dehogynem. Viszont pont erről igyekeznek elterelni a figyelmet újabb hisztériájukkal. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük