Felhívás!

Mozgássérültként élni

Mozgássérült vagyok születésem óta, sok mindenen mentem keresztül, de szüleim, nagyszüleim és gyógytornászom segítségével megtanultam elfogadni állapotomat, és küzdeni azért, hogy boldogulni tudjak az életben. Nagyon szeretem a nyelveket, irodalmat. A románt tökéletesen beszélem, angolból középfokú nyelvvizsgám van, valamint pszichológia-tanfolyamot is végeztem. Nagyon szívesen tanítanék, mert szeretek gyerekekkel foglalkozni. De nem lehet; azt mondják, nincs megfelelő végzettségem, a tudás és szeretet nem elég.

A pandémia miatt elveszítettem félnormás állásomat: nyelvtanárként dolgoztam egy cégnél, de kirúgtak, mert nem kell a nadrág senkinek. Egy éve keresem a munkát, de egy mozgássérültet nem fogadnak sehol. Holott a cégeknek kötelességük lenne alkalmazni, és hasznuk is származna belőle a különböző adókedvezmények miatt.

Nem szeretnék oda jutni, hogy kéregetnem kelljen. Dolgozni szeretnék valahol, normális életet élni, autót vezetni. Ez utóbbi is nehézkes városunkban, igazi küzdelem a jogosítvány megszerzése. A saját autómat átalakíttattam sérültségemnek megfelelően, megkaptam a jóváhagyást, de nem mindenki hajlandó vállalni az oktatást. Mikor végre megtaláltam a megfelelő személyt, azzal szembesültem, hogy ugyanannyit fizetek, mint az, aki az iskolás autót koptatja. Mozgássérültként 375 lej állami segélyt kapok, így csupán három órát tudok vezetni tanulni, többre nem futja.

Nagyon szeretem a várost, de már nem szívesen megyek ki, mert nehéz a botokkal, a legtöbb helyen nem tudok közlekedni a magas küszöbök, lépcsők miatt. Elegem van a kiszolgáltatottságból, hogy mindig segítséget kell kérnem. Édesanyám már idős, betegsége miatt nem vezethet autót, nekem önállónak kell lennem.

A valóságot szerettem volna ezzel leírni, hogy milyen nehéz, küzdelmekkel teli az élet Kézdivásárhelyen mozgássérültként. Pedig a közösség hasznos tagja akarok lenni.

Szőcs Hilda, Kézdivásárhely

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.