Mindenféle

Súlyos következményekkel járhat, ha egy nemzet rossz irodalmon nevelődik. – Ezt a mondatot egy magyar politikus mondta: a belügyminiszter Szombathelyen. 1936-ban.

Azért tartottam fontosnak felidézni ezt a mondást, mert pontosan száz évvel ezelőtt nyílt meg Berlinben az első úgynevezett dadaista kiállítás. Az első világháborút kocsmákban átvészelt alkohol- és drogmámoros művészek kijelentették: a művészet halott, jövünk mi! Mivel? Aberráns összevisszasággal, normalitást és erkölcsöt lábbal tiporni. Most, száz évvel később a nyugati civilizációt is szétverik. Vigyázzunk gyerekeinkre, mivel tápláljuk őket.

Egy régebbi tanulmány szerint egyedül Angliában 120 ezren halhattak meg az egészségügyben és a szociális ellátásban alkalmazott szigorításokhoz köthető okokból. A 2008-ban kirobbant válság utáni megszorításokra utal. Nem hagy nyugton egy gondolat. A mostani kovidos intézkedések, amelyek mellékhatása megannyi vállalkozás csődközelbe hozása, nem hasonló eredményt fognak produkálni? Megmentünk (esetleg) néhány száz embert a vírushaláltól, majd hosszú távon ennek többszöröse fog elpusztulni, mert nem lesz pénze gyógyszerre, mert nem mehetnek el egy számukra életmentő vízkúrára, szanatóriumi kezelésre?

Vers és érthetőség

Stéphane Mallarmé francia költőnek tulajdonítják a mondást: „Attendez, que j’y ajoute, du moins, un peu d’obscurité” – Várjatok, hogy legalább egy kis homályt hozzáadjak.

Ha egy vers száz százalékban érthető már első olvasásra, erősen kétséges, hogy tényleg vers.

Nincs semmi baj, ha az olvasó felteszi a kérdést: mit akart mondani ez a költő? És ha az olvasó beleképzel valamit, ami szegény költőnek meg sem fordult a fejében, annál jobb. Annál versebb.

Nobel-díjat érdemel az, aki meg tudja tökéletesen magyarázni, mi az, hogy „plakátmagányban ázó éjjelek”, vagy „valaki jár a fák hegyén”. A verset jobban kell szeretni, mint érteni.

Ha annyian bakancslistáznak, engedtessék meg nekem is ez a luxus.

Azt hallani, bár egyszer, hogy: igazad van, drágám!

Gödröt nem lelni a dákó-román autósztrádán;

Tusnádfürdőn tenyeremből etetni a medvét,

Megérni, hogy az ATV magyar érdeket véd,

Örömkönnyet sírni a Rossi-gárda aranyérmén,

Útlevélért kotorászni Predeálra érvén;

És miután a szemeim végleg becsukódnak:

Nyelvet ölteni a képmutató gyászolóknak.