Még egy választás

Vasárnap tartják az államelnök-választás második fordulóját. A sajtó feladata az lenne, hogy részvételre buzdítsa az állampolgárokat, hiszen bármennyire elcsépelt, igaz: ha mi nem választunk, akkor mások fognak választani helyettünk.

A mostani választással mégiscsak bajban vagyunk. Mert mire biztassunk bárkit is? Hogy a jelenlegi államfőre szavazzon? Aki öt éven keresztül levegőnek nézte a magyarokat, aki lépten-nyomon azt hazudta külföldön, hogy Romániában a kisebbségek kérdése „mintaszerűen” meg van oldva? Aki egyetlen magyar szervezet egyetlen beadványára sem válaszolt, ha az a kisebbségi nyelvhasználatra, szimbólumokra, netán autonómiára vonatkozott? Még annyi gerinc sem volt benne, hogy legalább elutasítsa, ha már támogatni nem merte! Aki saját használatú politikai rendőrséget működtetett, amely a „független igazságszolgáltatás” nevében eltakarított minden kellemetlen ellenfelet az útból; aki saját hatáskörében eldöntötte, hogy az alkotmánybíróságnak melyek azok a határozatai, amelyeket alkalmazni kell, és melyek azok, amelyeket nem?

Vagy arra biztassuk, hogy a volt kormányfőre szavazzon? Aki saját édes anyanyelvén sem tud két összefüggő mondatot elmondani? Aki összekeveri a városokat és zászlókat? Aki nem tudja, hogy milyen országban van, s a tolmács súgja meg neki, hogy miként hívják a miniszterelnököt, aki – nem mellesleg – ott áll mellette? Akinek gazdaságpolitikája abból jött ki, hogy adjunk magas béreket és nyugdíjakat, csakhogy csend legyen, nem kell beruházás, nem kell befektetőket vonzani, nem kellenek EU-s alapok, nem kell támogatni a minden fellendülés motorját képező magánszektort, csak az állami alkalmazottak elégedettek legyenek? Aki – bár tudomással bírt róla – semmit sem tett azért, hogy megakadályozza az úzvölgyi temetőgyalázást, és csak Istennek csodája, hogy a helyszínen nem került sor etnikai összecsapásra?