Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lőtt a vezér…

Focicsapatok és futballiskolák – divatos szóval: akadémiák – taktikai tanulmánytémája lehet, sőt kötelező leckeként kellene tanítani azt, ahogyan Szoboszlai Dominik látta, megérezte, értelmezte, csinálta a budapesti mérkőzés 92. percének játékjelenetét a győztes gólt megelőző másodpercekben. Fásult krónikások valószínűleg „egyéni akcióként” jegyzik a találatot, pedig támadó csapatelem ragyogó összjátéka, az „egyén” érdemeinek csorbítása nélkül! Ahogyan a társa tálalt Szoboszlainak, ahogyan Sallai a bal szélen elfutott és – főleg! – ahogyan Nikolics és Könyves mozgott… nos, ezért szép a foci! Dominik futott még néhány métert, és jobb lábbal eleresztette!

Tökéletesen sikerült lövés, jókor, remek ütemben. Ha picit a kapufától balra lövi, a kapus eléri. Nem érte el, épphogy lekésett. Szerencse is kell az ilyenhez. Azt mondják viszont, hogy minél jobb a játékos és a csapat, annál több a szerencséje. Éppen attól zseni ez a fiatalembert, ahogyan az adódó helyzetet megoldotta, amilyen megoldást választott az idő szorításában.
Szoboszlai Dominik kivételes tehetségéről írtunk már. Az egyetemes magyar labdarúgásnak Nyilasi, Törőcsik és Détári óta nem volt még ennyire ígéretes tehetségű focistája. Jó hír, hogy nem a „bohém virtuóz”-féléből való, hanem inkább a munka, a gyakorlás fanatikusa – a szó jó értelmében. A hasonló életfelfogású, volt élvonalbeli labdarúgó édesapa, Szoboszlai Zsolt edző rengeteget dolgozott a fiúval. Micsoda eredmény, és mi lehet még ebből!

Az Izland elleni győztes gólban, a foci nagyjait idéző megoldásban, a zseniális villanásban, egy igazi nagybetűs vállalós lövésben nagy érdemei vannak az osztrák Red Bulls Salzburg edzőinek, teljes vezetőségi stábjának is. Ahogyan régóta bizalmat szavaztak a tizenéves magyar fiúnak, ahogyan bajnoki és nemzetközi mérkőzéseken pályára küldték, ahogyan kivédik, vagy odázzák a nevesebb klubok sokpénzes átigazolásai ajánlatait.

A koronavírus-járvány szorításában él a sportvilág. Szerencse a javából, hogy a Red Bulls Salzburgnál nem lett több fertőződés, így – csak ennek köszönhetően! – elengedhették Szoboszlait az Európa-bajnoki selejtezőre. „Jön a vezér!” – írta a Nemzeti Sport. Jött, lőtt, győzött a vezér, és általa a magyar nemzeti csapat. De jó ilyenkor magyarnak lenni!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük