Loccs! Üres a bili

Ismerős az az érzés, kedves olvasó, amikor heteken át minden apró problémára csak annyit tudsz mondani: na, csak ez hiányzott? Mikor megáradt már a tenger, a hullámok pedig egyre több oldalról csapnak nyakon, és te csak állsz mindezek közepette, a vállad vonogatva.

Az egyetlen szupererőd, ami maradt, és amit szembe küldhetsz az árral, a szervezeted által hősként termelt sós víz, ami záporozik szemeidből. Így már nem csak a tenger csípi rohadtul sebeidet, hanem te magad is marod azokat. Egyre több hullám, egyre több könny, egyre több fájó, égető seb. Egyszerre vérzel mindenhonnan, szeretnél beleordítani a világba: állj! Haha, de hát tudjuk, semmit sem ér. Az egyetlen megoldásod, ha türelmesen kibírod, reménykedve, nem tart sokáig.

Mert hát a baj mindig csőstül jön, megmondták már elődeink is. Pillangóhatásként egyszerre lesz ideges mindenki körülötted. Ha eltekintek attól, hogy a világ egy emberként feszült a napjainkat érő megpróbáltatásoktól, akkor is nehéz felfogni, ami a közvetlen környezetemből zúdul rám. Barátok mennek neki egymásnak, hogy ki mégis miért, vagy miért nem oltatta be magát, mégis hogyan képzeli, és nem sül le a pofájáról a bőr. Családtagok marakodnak vagyonért, lakhatásért, szülők tömik gyerekeiket „jó tanácsokkal”, besöpörve az ingerült kifakadásokat az „én csak jót akarok” nevű bolyhos szőnyeg alá. Az, hogy a munkahelyeden kineveznek felelős szerencsétlennek, akire éppen most került sor, hogy ebben a hónapban eltűrje a folyamatos cseszegetést, ha van kalapja, ha nincs kalapja módon, ez már csak ráadás, a plusz egy lapát, egy gőzölgő kupaccal jól megtömött lapát.

De hát tudjuk: felettesünknek, idősebbnek elvből nem szájalunk vissza, barátainkat szeretjük és tiszteljük annyira, hogy butaságukért nem bántjuk. Gyűjtjük hát a vállunkon a mindennapi terhet, megyünk tovább előre, mint a bolondok. Mert biza közel állunk már a megbolondulás széléhez, ó, de még mennyire közel. Akinek vállára átrakhatnánk egy kis terhet, nem tesszük, mert teli van az övé is.

Front ez, év végi kimerülés, a bolondsághoz való közelség, túlérzékenység, túlgondolás, fáradtság? Mi ebből a kiút? És hagyjatok az énidővel, a meditációval, a lelki békével, a pozitivitással, mert kipróbáltam, nem ér többet, mint egy vízálló sebtapasz.