Felhívás!

Kutyák és gyerekek

Nyár- és szabadságillatú szél bújócskázik a park kőrisfái és platánjai között. Kutyusok pórázostul kitépik magukat a gazdi babusgatása alól, mert íme, a sulinak vége, a fél város ballag, dehogy ballag: nyargal!

A könyvtár felé vezető lépcsőket mászom. Előttem egy nagymama mozgássérült kislánnyal – az a cementkorlátra támaszkodva próbálja cérnavékony lábacskáit egy-egy fokkal emelni. Nekem fáj az erőlködése, hát még neki! És közben a mama törvényszéki bírói szigorú stílusban szónokol: aztán a vakációban házi olvasmány, megcsinálod a gyakorlatokat, és románból a munkafüzet, tudod ugye?

Lehet, hogy öregedőben érzelgős lesz az ember, vagy az ökölbe szorult ujjaim miatt én bizony könnyeztem. Szóval nem azt mondja a kislánynak, majd kimegyünk a kertbe, apa csinál egy sátorkát, hívhatod Orsit és Lillát, babázzatok, cicázzatok, csak legyen szép idő, nem, nem, vakációban is a tanulás, a muszáj-magolás a jelszó!

Aztán visszazökkenve a valóságba megértem: a nagymama is egy átkozottan kegyetlen rendszer áldozata. Az egymással versengő szomszédok, az egymást lepipálni akaró tanítók, az idétlen felmérők és gátlástalan diplomagyárosok rendszerének a bábja. A szülői értekezleten a tanci megdicsérte Gergőt, mert kilences volt a tesztje, a tied nyolcas, egy hétig nincs labda, nincs laptop, és lőttek a kirándulásnak.

Néztetek fiaitok, lányaitok szemébe a hetedik tanóra után? Egy finn iskolában a gyerek, ha megunja a matekozást, átmegy a rajzolók csoportjába, és közben, ha cigánykereket vet a szőnyegen, nem állítják fegyelmi bizottság elé, mégis tudja a – normális mennyiségű – anyagot. Egy Agatha Christie-regényben (tíz Vekerdynél és Csernusnál jobb pszichológus az öreg hölgy!) egy fiatal lány raplis, hálátlan, zsarnokoskodó nagynénjét gondozza, miközben pénzről, szabadságról, szerelemről, utazásokról álmodozik. Az egész falu örvend, amikor a nagynéni jobb létre szenderül, és a lány, jelentős vagyon birtokában összecsomagol és elutazik. De nem jut messzire, mert elfogadja egy távoli ismerős meghívását, hogy csak egy napra ugorjon be hozzá. Majd annak panaszkodásai hatására ott marad, éjjel-nappal putyukálni a nyafogót. Már a vérében van a kiszolgáltatottság.

Ez vár gyerekeinkre, unokáinkra? Könyörgök, bár annyi szabadságot engedjenek nekik, mint egy kutyának!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.