Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hírvivő igazság

Nyugodtan írhatom, hogy na, most ugrik a majom a vízbe, nyugodtan, mert magam is derűs vagyok. Simona Halep, az egyik mostani csodalány megnyerte a Wimbledon-kupát. Ráadásul a másik csoda, az amerikai Serena Williams ellen küzdve. Nem is volt ez nagy küzdelem, nagyok egymás közt a csodákat is megidézhetik. Mindez aztán eléri a szépség látványát is.

Hirdetés
Hirdetés

Kószált bennem, emlékeim között az is, hogy álljon csak meg az egész emlékhalmaz, mert keserű azokra az élményekre világítaniuk, amikor nem román-magyar mérkőzések román szurkolótábora szidta a magyarok anyját, dédnagyapját csak úgy. Nem a vietnámi csapatot szidták, nem is hottentottát vagy szingalézt, hanem csak úgy, általában a magyart. Miért? Azért, amiért itthon rúgkapálnak, szidnak bennünket magyarokat mindazért, amit ezerszáz és még több esztendő alatt a Kárpát-medencében építettünk, megéltünk és megvédtünk medvék, törökök, németek s mások ellen.

Na, nem volt bennem nagy zajongás, hiszen amikor megtudtam, hogy S. Williams ellen játszik döntőt Halep, attól a perctől neki szurkoltam, őt serkentettem a magam módján győzelemre. Nem tettem ki a román szurkolók lobogóját földszinti ablakomba, csak egyszerűen győztesnek akartam látni Halepet. És eszembe se jutott, hogy naponta és százszor meggyalázott s megalázott erdélyi honfitársaim ha megtudják…

Azt akarom még elmondani, nem ezzel az érzelemmel segítem az igazságot végre érvényesíteni. A magunk részét megkapjuk átkok s hazudmány történészek markából. Csak egyszerűen remélem, ahogy milliók remélik, hogy az igazság igenis érvényesíti hatalmát a mi irányunkban is. Azt mondjuk, valljuk, hogy van hatalma. Nosza, most ugrik a magam joga aranyos pohárba, s nem szidom a mi kocsisborunkat a nagyszerű Halep ünnepén.

Sem emlékezetünkből, sem éltető hitünkből nem törölhetjük ki ma sem, a jövőben sem Petőfi üzenetét: Fényesebb a láncnál a kard… Igen, úgy van, Simona Halep és népe ünnepén is. Hogyan tanulhatunk meg együtt ünnepelni a románokkal, miközben szidnak és rágalmaznak, emlékeinktől és országútjainktól is meg akarván fosztani a magyarságot? Halep fényes győzelmet aratott, hát ragyogjon vele a román, a maradék aromán kisebbség is a Balkánon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük