Hamis, hamis, hamis…
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
Kedves naplóm, pontosan hét napja szigeteltem el magam a külvilágtól. Elsősorban azért, mert kötelező, de egyébként is jól esik az elmúlt egy év zsongása után itthon pihenni. A kinézetem napok óta ugyanaz: melegítőnadrág, kinyúlt póló, a barátom pulcsija, ami a térdemig ér. A hajam már hajgumi nélkül is megmarad kontyban, a körmeim szakértő hiányában kisfiúsra levágottak. Hát igen, most még ez sem zavar. Az egyetlen ember, akinek kötelező reggeltől estig elviselnie (szegénykém!), már megszokta a látványt.
Dolgozni bemehetnék, megengedi a papír, meg az ötödik katonai rendelet is, de hálaég, senki nem várja el tőlem. Vállon veregetem magam, örülök eme szakma melletti döntésemnek, hiszen munkám is van, és az itthonról végezhető. E nélkül azért lehet, hogy hamar begolyóznék. Régóta kiszemelt könyvem félig elolvasva, a Simsben már a harmadik gyerekkel várandós az emberkém, a színezőm lassan megtelik színekkel, a főzés–mosogatás–rendrakás is barátommá vált a napok alatt.
Összesen háromszor hagytam el a lakást, egyszer üzletbe mentem, kétszer hazalátogattam szüleimhez és nagymamámhoz. De azt hiszem, ez bőven elég is volt ahhoz, hogy elmenjen a kedvem még inkább az emberektől. Még mindig van üzlet, ahová egyszerre akár húsz vásárlót is beengednek. Még mindig van olyan, aki úgy gondolja, propaganda ez az egész vírus, nem is létezik, és ha létezik is, akkor sem lehetünk arra kötelezve, hogy otthon üljünk. „Ne hogy má’ nekem megmondja a Iohannis, hogy mi’ csináljak” – cseng a fülemben ez a sokak által hangoztatott alapelv.
Vajon mikor jönnek rá az emberek, hogy ezek az intézkedések a mi védelmünket szolgálják? Nem csupán azért, hogy ne betegedjünk meg; azért is, hogy ne veszítsük el örökre munkahelyünket. Hogy legyen majd ahová beülni egy sörre, ha mindennek vége, és legyen a zsebünkben némi pénz, amire sörözhetünk. Ezek az intézkedések azért vannak, hogy mihamarabb túl legyünk ezen, és a katasztrófák, veszteségek száma ne növekedjen ilyen mértékben.
Én szívesen ülök a seggemen itthon, de örülnék, ha nem hónapokig kellene ezt tennem a sok „okos”, öntörvényű makacs miatt. Na!