Felhívás!

Hajadon haza a mezőben

Örök rejtelem, hasonló készülődés titkolja, s ugyanakkor várja meggyőződéssel a napot, melyet még megnevezni is öröm: január 1. Titokkal tele, ennyiben hasonlatos talán egy kisbaba megérkezéséhez.

Január elseje nagytakarít. Ne siess, a jövő nem lehet kísérteties, melyet egy miccre rendbe lehet rakni. Óva int január minden órája a magunk érdekében. És minden januárnak legfontosabb érve a múlt, mely szépen figyelmeztet saját hétköz-és ünnepnapi tapasztalatainkra, legdúsabb lombozatú édes élményeinkre. Mert egy kurta esztendőcskébe zsúfolódik az emberség, az emberiség soron lévő csodája, mulandó tévedések és ragyogó, édes megvalósulások a két kezünk nyomán. Mert egy búzaszem milliókat figyelmeztet dologidőkre meg a friss kenyér illatára. Milyen boldogan tervez és küszködik együtt egy emberpár, egy szerető pár! A küzdelem sosem riasztó, ha értelme van annak. Ha egy boldog hajadon arcához illeszt egy búzakalászt, a túloldalon szinte fölzuhog a bő termés képe. Hát ne hagyj elveszni, ne egy sort se a szántásból és a közös énekből.

Hangzik fogcsikorgató időben, hogy mégis élünk, mindannak ellenére, ami velünk és ellenünk… Nem elegendő megképzelni azt a hajadont a búzamezőben, el kell menni érte gátakon, akadályokon. Az embernek van valamennyi beleszólása gátakkal, csatornákkal a természet dolgába. Az emberseregnek, nemzetnek gondolnia kell naponta önnön fennmaradására. Másként eltűnik előlünk az a tündéri hajadon, kit neveztünk miénknek, vágynak és örök boldogítónknak is százszor és annyi ezer év idején.

Építő kedvünket ne vegye el, ha galádok sietnek szolgává nyomorítani. Január minden köve, jégcsapja tiltakozik a lélek, a nemzetünk megalázása ellen. Őrizzenek minden istenek, hogy vészhelyzetben tapasztalnánk az emberek, népek egymásra utaltságát. A törpék gőgje nem renget világot. A magyar nemzet azonban jellemben, törpeségben sommás, szélhányó főtisztek kapkodásában él. Szereti januárt, és óvja azt tova a soron levő decemberig mindenki ellenében, aki elundorítaná a hazát.

Mégis élünk, de soha nem mindegy: hányan és hogyan. Az egymásra utaltak szeretete lobogózza fel a hegyek csúcsát most és tán mindörökké, egy-egy újabb és szebb esztendőben!    

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások