Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Én mondom, én hallom

* Nem vagyok elitista, de néha szeretnék olyan emberek között lenni, akik tudják, hogy Ariel és Ajax nem csak mosópormárka és focicsapat, hanem homéroszi és shakespeare-i hősök; akik, ha Nikét hallanak, az antik görögök istennőjére gondolnak, nem sportcipőre (és nem javítanak ki, hogy az Nájki)… Mozart a prágai bemutató után lelkesen írja egy levelében: a kocsisok is Figarót fütyörészik! Hajaj…

* Borzasztó ez a „köszöntem”, amit úton-útszélen hall az ember. Vásárolok egy halkonzervet, fizetek, a kasszásnő „köszöntem”-et mond. A piacon egy kiló szőlőt, „köszöntem” – könyveli el az eladó. Igen, köszönt, hallottam, úgy szép, na és?

* A Magyar Központi Statisztikai Hivatal szerint Magyarországon 2018-ban 7300 ingatlanszerződést kötöttek, amelyben külföldiek az érdekeltek. Budapesten a lakásvásárlók 12%-a, a pesti belterületen 26%- a nem magyar. Főleg kínaiak, vietnámiak(!) és izraeliek. Nem ismerem az itteni adatokat, de érdekes és érdemes lenne utánanézni, kinek a kezébe kerülnek földjeink, ingatlanjaink – Szovátán, Tusnádon, Kovásznán, a környező falvakban. Jóemberek, feleim, amíg szócsatározunk, a pénzesek felvásárolnak szőröstől-bőröstől! A napokban lakást kerestem Tusnádfürdőn. Két címre mentem: megvették már bukarestiek. Építeni, ültetni, szaporodni, gyarapítani kell, nem szánalmas iszapharcot vívni. És megtartani, nem elherdálni, majd valahonnan Angliából nyavalyogni, hogy porlunk, mint a szikla!

* Egy kis összehasonlítás. Hogyan beszélt Jézus? Például így: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.”

És most egy kis ízelítő egy „egyházatya” írásából: (nem mondok nevet, felettébb híres): „Valamely dolog lényege továbbá vagy maga a dolog, vagy valamiféleképpen kapcsolódik a dologhoz, mint annak az oka… Semmi sem lehet azonban semmiféle módon Isten oka, mivel Isten az első létező. Isten ennélfogva a létezésével azonos.”

Ha sikerült elolvasni, és bevettetek egy aszpirint, megértitek, miért haragudott a szelíd Jézus az „írástudókra”, és miért olyan katasztrofális a névleges kereszténység szellemi állapota…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük