Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Diákitóka

Rutinszerű sajtóközleményei egyikében a háromszéki rendőrség beszámolt arról, hogy összehangolt ellenőrzéseket tartottak megyeszerte, főleg azt vizsgálva, hogy a kereskedők, vendéglátók betartják-e a kiskorúak itallal és cigarettával való kiszolgálását tiltó törvényt. Egy sepsiszentgyörgyi lokál működését tíz napra fel is függesztették, mert 18 éven aluliaknak adtak szeszes italt (történetesen sörről van szó).

Az érvényben lévő törvények, rendeletek hatósági ellenőrzését és – indokolt esetekben – a kihágások, szabálysértések büntetését megkérdőjelezni, ellenezni vétség. Általában. De most hadd maradjunk ennél az egy esetnél, amelyből viszont évente több millió is gyűlhet Erdély-, Románia-szerte. Először is a kereskedőktől, vendéglátóktól nem lehet elvárni, hogy az igényes, pontos kiszolgálás helyett és mellett állandóan igazoltatásokkal foglalkozzanak olyan határesetekben, amikor az italt kérő fiatal lány vagy fiú életkorát ránézésre nem lehet megállapítani, esetleg csak saccolni. Márpedig sok-sok tizenéves mutat többet vagy kevesebbet valós életkoránál. Nyilván, előfordulhatnak olyan helyzetek, ahol a pincér, báros, vendéglős udvariasan kéri a személyi felmutatását. És ha nincs, mert a fiatal nem vitte magával?! A sepsiszentgyörgyi bírságolásnál állítólag a 17 éves lányok elhazudták életkorukat.

Van az éremnek egy másik oldala. A vázolt esetnél csak tette a dolgát a hatóság. A tehetetlen hatóság. Az a hatóság, amely nem tudja, tán nem is akarja tudni, hogy a 18 éven aluliak szeszes itallal és cigarettával való kiszolgálását tiltó törvény kijátszására milyen módszerek adódnak. Nagyobb veszélyekkel járhatnak, mint egy-egy palack szabadon vásárolt sör.

E sorok írójának lakókörzetében van több üzlet és vendéglátó létesítmény is. A 18 éven aluliak körében régóta kialakult, ma már meghonosodott szokás, hogy – főleg az esti, éjszakai órákban – felnőttekkel, gyakran hajléktalanokkal és (vagy) züllött személyekkel vásároltatnak cigarettát, sört, bort, pálinkát. Egyfajta szimbiózis alakult ki a „két fél” között, a felnőtt készséggel vásárol a tizenéveseknek, amiért megkapja a néhány lejt, olykor bezsebeli a visszajárót. Eközben sok jóra, sok jó példára nem vezető társaságát, kibicelő jelenlétét kínálja a tizenéveseknek…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük