Barangol a daltulajdonos

Talán újraéljük a lantosok, jokulátorok, vándor dalnokok, regösök ősi korát? Velünk ez is megeshet, semmi sem lehetetlen Trianon, 1920 után, hiszen a tilalmak, cenzúrák száz válfajával találkoztunk máig. Viszik Tinódi Lantos Sebestyén után a történelmi igazat, versben, énekben. Most, a magyar nemzeti ünnep alkalmából éppen Dinnyés József budapesti zeneszerző és dalnok látogatott el Erdélyországba, ott a hatalom szerint nem is létező Székelyföldre, igazat vallani.

Sajátos művészetéről annyit csupán, ha megnéz egy verset, rögvest megfogan „belül” a dal(lam), és máris szól a vers énekben. Kissé hátborzongató volt, mikor a budapesti írószövetségben fölolvastam, Dinnyés József daltulajdonos – így nevezi önmagát – szót kért, gitárt vett kézbe, aztán ugyanazt a verset elénekelte…

Az unitárius templom melletti teremben, mely tűzzománc-kiállítást is őriz, a közönség fogadta a vándor dalnokot nagy örömmel. A műsor időfelezőjén megérkezik késve (kocsi lerobbant Dévánál) a másik csoport, Domokos Lászlóval, más írókkal. Nem agitátorok ám, történészek és szépírók, Dinnyés József pedig már a második tucat költő dalaival mondja föl a saját és nemzete fájdalmát és örömét. Elkél a vigasz, el a nyugtatás, hogy értelmünk és életünk helyet kap ebben a duvadt demokráciában, amelyhez az igaz jognak vajmi kevés köze van; a kisebbségbe, mint élő fába az ék, beleszorított magyarságnak. A nemzeti megalázásnak nincs mértékegysége minálunk, babám.

Járják a földet a dalosok, akár a velszi bárdok egykoron, mi itthon is, másutt is valljuk, szabad földön, szülőföldünkön kifacsart jajaink jogán is, igenis érdemes föltámadnunk itthon. Dinnyés József nyugtalan zeneszerző, előadó művész is egyben. Verejtéket orcájáról a rajongó közönség törli úgy negyven éve, féltve.