Felhívás!

Aggodalmaink

Már az Isten a megmondhatója, mi mindenünk miatt aggódtunk ünnepek előtt, alatt és azok után. Most és mindörökké nekünk, romániai, más, idegenségbeli és nemzetileg megnyomorított magyaroknak legnagyobb kincsünk a magyar nyelv és a magyar iskolák sorsa.
Sepsiszentgyörgyön ismét megbolydult a lakosság, mint ezelőtt két évvel is, iskolák összeolvasztása, esetleg megszüntetése miatt. Fölvetődik most is az anyagi, szervezési megfontolás, ám nehéz megnyugtatni a szülőket, intézményi szülői bizottságokat, akik s amelyek ez ellen szavaznak a maguk lehetőségein belül. Hová hurcolkodik egyik s másik elemi iskolai intézetrész, és hová csapódnak a gyerekek szülői (-bizottsági) ellenszavazat esetén is.
A láz, az aggodalmak sövénye érthető, megtapasztalható. Ahogy eddig is az volt, amennyiben rajtunk állott az. Megbolydulhat a város abban az esetben is, mikor a legjobb akarattal történik az átszervezés. Ez tenyérnyi kicsiben idézi azt a félelmet, amit naponta teremt a román kormányzat a magyar iskolák és egyáltalán a magyar nyelvű oktatás ellen. És nem valami, sepsiszentgyörgyi népszavazásról szólok, hanem a lakosság, a szülői tábor és létezési közeg megbolydulásáról. Hallgassák meg a rangos és megbízatásban rangidős szervek azt a hangot, mely még nem rekedt. Az iskolákhoz való ragaszkodás érthető. Ám ebben az aggodalomban is van szerepe az intézményhez való kötődésnek, ugyanakkor a homályból homályba figyelésnek. Reményik Sándor költőt említsük Erdélyből, az úgynevezett két világháború közötti, romániai magyar nemzetpusztítási sorsból? Ne hagyjátok a templomot s az iskolát!
Ám Sepsiszentgyörgyön most nem erről van szó, azt reméljük. Az aggodalom viszont tény és jogos, hiszen a szemünk előtt hanyatlik talán porba az egyik katolikus iskola Marosvásárhelyen, akár a „drégelyi rom” a vad török előtt.
Szót kell érteni az aggódó néppel most és mindörökké!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.