Felhívás!

A béke előtti „béke”

Valamelyik este, a mindennapos, magányos vezetés közben azon agyaltam, vajon mennyire vagyok depressziós, sötét lélek, hogy környezetemből egyedül engem nem felkavar, hanem megnyugtat ez a ködös időjárás, ami beszorult néhány napra vidékünkre. Gondolom, nem vagyok mégsem ezzel egyedül a világon, hiszem tagadhatatlanul szép, amikor a központ fényeit szétszórják a miniatűr cseppecskék, amikor a nemrég felállított fenyőfa alakja kimagaslik a lenyomottságból. Engem megnyugtat a lassú tempó, amellyel haladunk egymás után az országúton. Habár vészjósló, és minden bizonnyal tartogathat is váratlan meglepetéseket előttünk a beláthatatlan, mégis megmagyarázhatatlan mosolyt csal az arcomra. 

Talán csupán annak a jellegének köszönhető ez, hogy akaratunk ellenére is visszavesz a rohanásból, muszáj lelassulnunk, jobban figyelnünk, nem szabad elkalandozni, akkor és ott kell lenni minden pillanatban. Talán egy jelzés advent előtt, hogy legbelül is a lassú csendre, békére, pihenésre, figyelemre kellene törekednünk. Mert hát erről kellene szólnia az előttünk lévő időszaknak, nemde? Békében lenni sajátmagunkkal, környezetünkkel, világunkkal. Elfelejteni a rosszakat, megbocsátani, megajándékozni egymást a feltétlen szeretettel.

Nem áltatom magam mégsem, hiszen minek tenném? Tudom, hogy ha kitisztul az ég, felszáll a köd, betoppan december, advent és a karácsonyi várakozás, még inkább rohanunk majd, sokszor fejvesztve, egyik helyről a másikra, haza, majd újra vissza a tömegbe. Mert akármit is tanultunk az ünnepről, akármit is kellene tennünk annak szépségéért, máshoz szoktattuk magunkat. Indul a nagytakarítás, mert hát sem a kis Jézus, sem a rokonok nem jönnek be olyan lakásba, amelynek sarkában megcsillan egy pókháló. Megkezdődik nemsokára a „szerinted neki mit vegyek”, „meglepem magam és a párom” időszak, majd követi a „hozd csak le a debaréból a kék színű fényeket, a pirosat idén nem tesszük fel a fára”, „jaj, baszki, díszért is el kellene szaladni, idén már nem divat az arany”.

Elveszünk a fények, az illatok, az ízek sokaságában, és majd január közepén találunk újra magunkra. Szóval addig egy kis köd, csend, lassúság igazán jól esik rebellis lelkemnek.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások