Felhívás!

Virtuális futóverseny

Miután nem tarthatta meg idei két legnagyobb hagyományos viadalát, a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör alkalmazkodott a jelenlegi járványügyi helyzethez, a sportegyesület frontembere virtuális verseny szervezésére adta a fejét.

„Fuss egy órát, ám lehetőleg ne a stadionban, és küld el nekem a leszaladt távot. A nevezési díj a versenyre 40 lej, amit december 5-ig kell kifizetni, amikor átveszed a versenycsomagot, benne az egyedi trikót, az érmet és a versenyszámot” – áll Csutak Tamás facebookos felhívásában.

Csutak Tamásnak az idei Szentgyörgy Félmaraton lefújása után támadt az az ötlete, hogy virtuálisan tartsák meg a hagyományos versenyt, hogy ne menjenek veszendőbe a díjak, és az indulóknak szánt kezdőcsomagok. „Összesen 28 egyéni nevezőnk volt, váltóban pedig 16 álltak jelképesen rajthoz. Sikeres lett a kezdeményezésünk, innen jött az ötlet, hogy szervezzünk egy újabb viadalt, az 1 órás futást. Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, hétfőig 56-an neveztek, sőt már 23 távot/időt meg is kaptam a szaladóktól” – részletezte Csutak Tamás.

– „Ezt a virtuális megmérettetést úgy kell elképzelni, hogy mindenki egymaga szalad egy órát, s az okos karkötőjével, órájával, telefonos applikációval mért távot és időt elküldi nekem, én meg korosztályonként rangsorolom. November 16-án indult a verseny, és egészen 30-ig tart, a díjazásra pedig december 5-én kerülne sor. Ottrok Levente személyében Németországból is van nevezőnk, ő annak idején a sepsiszentgyörgyi olimpia központban középtávfutóként atletizált. A háromszéki nevezők mellett bukaresti, magyarláposi, csíkszeredai, brassói és segesvári jelentkezőnk is van” – tette hozza a Gáll Lajos Futókör első embere, aki szerint a szokásos Mikulás-futás – a harmincadikat – sem tudják lebonyolítani.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.