Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szépítenének a bajnok ellen

Szépítenének a bajnok ellen Sport

A hatodik tabellapozícióból indítja a felsőházi rájátszást a play-offban első alkalommal szereplő Sepsi OSK, amely tizenegy nap leforgása alatt harmadszor is összecsap a Kolozsvári CFR-rel. Az előző két találkozó a bajnoki címvédő alakulat 1–0-s győzelmével végződött, de három a magyar igazság, a szombaton 20.15-kor kezdődő találkozón talán másképp lesz.

A Kolozsvári CFR zsinórban másodszor nyerte meg az alapszakaszt, a kincses városbeliek 17 fordulón át vezették a ranglistát az idei kiírásban. A FCSB, az Astra és a Viitorul negyedszer jutott a felsőházi rájátszásba, míg a Sepsi OSK-nak először sikerült ez a bravúr. A hétvégén a felsőházban a Krajova ismét megmérkőzik az Astrával, de ismét lejátsszák a Kolozsvári CFR – Sepsi OSK meccset is. Február 27-én a Román-kupa negyeddöntőjében 1–0-ra nyertek a kolozsváriak Szentgyörgyön, múlt hétvégén pedig a bajnokság alapszakaszának utolsó találkozóján, Kolozsváron is 1–0-ra nyert a CFR. Az OSK eddig még sosem tudott győzni a kincses városbeliek ellen, mind az öt eddigi mérkőzésén alulmaradt. Ezen szeretnének változtatni a piros-fehérek, akik csütörtöki sajtótájékoztatójukon Bokor János sportigazgató révén kikérték maguknak, hogy a CFR-t segítenék a bajnoki címért folytatott hajszában.

– Gratulálok az egész csapatnak ehhez a fantasztikus teljesítményhez. Természetesen nem érjük be annyival, hogy ott vagyunk a legjobb hat között, ennél többet szeretnénk, megcsípni egy európai kupaszereplést érő pozíciót, kellő összpontosítással és összetartással ez nem lehetetlen. Decemberig 15 pontot szereztünk a legjobb öt csapat ellen, szóval nem lehetetlen. Köszönjük a szurkolóknak, hogy mellettünk álltak, ezután is számítunk rájuk! – fogalmazott Bokor János, aki határozottan elutasította a kulisszák mögötti praktikákat. – Mi egyik csapattal sem tartunk, nekünk megvannak a saját céljaink, és azon leszünk, hogy minél több pontot szerezzünk, hogy elérhető távolságba kerüljön számunkra az Európa Liga.

Hirdetés
Hirdetés

Eugen Neagoe vezetőedző is a jó eredményben reménykedik a CFR ellen.

– Új kezdet ez számunkra, gyakorlatilag új bajnokság kezdődik a következő tíz fordulóban, amelyben szeretnénk minél jobb eredményeket elérni, még akkor is, ha az ország legjobb csapataival kell megmérkőznünk. Az eddigiekben bebizonyítottuk, hogy nincs félnivalónk egyik csapattal szemben sem, sajnálatos módon az egyedüli csapat, amely ellen még nem sikerült nyernünk az épp a szombati ellenfelünk, a CFR. Ezen szeretnénk most változtatni, remélem kellően inspiráltak leszünk ehhez, és jó játékkal sikerül győztesen kezdeni a play-offot. Ehhez minden adott, jó csapatunk van, képesek vagyunk legyőzni a bajnokot – nyilatkozta a vezetőedző.

Jó hír, hogy az előző körben eltiltott Vaşvari és Moura visszatérhet a pályára, de a fogműtétből lábadozó Tandia is ott lesz a keretben, nem lesz ott viszont sárgalapos eltiltás miatt Rus Adrián.

A rájátszás hétvégi műsora: play-off: szombaton 20.15-től Kolozsvári CFR – Sepsi OSK; vasárnap 20.30-tól Krajovai U – Astra; hétfőn 20.30-tól FCSB – Viitorul. Play-out: ma 20.30-tól Dinamo – Călăraşi; szombaton 13 órától Hermannstadt – Medgyes; vasárnap 17.30-tól Jászvásár – Voluntari; hétfőn 17.30-tól Botoşani – Chiajna.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük