Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Számára a sport nem hobbi

Számára a sport nem hobbi Sport

Balogh Hanna, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK sepsiszentgyörgyi születésű cselgáncsozója júliusban részt vett az idei év egyik legfontosabb sporteseményén, a 14–18 éves korosztály számára kiírt és a szlovákiai Besztercebányán megrendezett XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Az ott szerzett tapasztalatairól az Őszi Sokadalom keretében tartott előadást, melynek végén lapunknak adott interjút.

Hirdetés
Hirdetés

– Mikor lépett először szőnyegre, és miért pont a dzsúdót választotta?

– Ötéves koromban kezdtem el dzsúdózni. Egyrészt azért, mert az unokatestvérem dzsúdózott, másrészt azért, mert a többi kisgyerekhez hasonlóan én sem tudtam, hogyan kell esni, a szüleim pedig tartottak attól, hogy majd egyszer nagyon megütöm magam. Előtte a páros táncot és az úszást is kipróbáltam, de látták, egyik sem nekem való, így nem erőltették.

– Mennyi időt tölt edzéssel naponta? Miből áll a felkészülés?

– Ha nincs iskola, akkor naponta minimum hat órát edzek. Három órát reggel és ugyanennyit délután, néha ennél is többet. Tanév közben, mivel szeretnék a tanulmányaimmal is haladni, a napi hat óra négyre csökken. A dzsúdóhoz elengedhetetlenül szükséges az úszás, mert az segíti az izmok regenerálódását. Edzés közben különféle akrobatikai gyakorlatokat is végzek. Ezen kívül szaladni szoktam, és télen korcsolyázni.

– A román cselgáncs-válogatott tagja. Magyarként nehéz volt bekerülni?

– Úgy gondolom, bármilyen válogatottba bármilyen nemzetiségűként nehéz bekerülni, mert a legjobbnak kell lenni. Ha pedig magyarként szeretnél a román válogatott tagja lenni, akkor a legeslegjobbnak kell lenned, nemcsak a legjobbnak.

– Több országos megméretést is megnyert, idén a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is kijutott. Milyen élményekkel tért haza?

– Igaz, hogy csak az ötödik helyezést értem el, de mégis nagyon jó élményekkel tértem haza. Egy ilyen rendezvény tökéletes alkalom más nemzetiségű sportolókkal találkozni, barátságokat kötni. Ha majd egyszer unokáim lesznek, akkor nekik biztosan elmesélem, hogy egy ilyen rangos nemzetközi versenyen is tatamira léphettem, hiszen ez olyan büszkeséggel tölt el, amit most nehéz lenne szavakba öntenem.

– Melyik eddigi eredményére a legbüszkébb?

– Mindegyikre az vagyok, de talán a legnagyobb elégedettséggel azok a mérkőzések töltenek el, amelyeken olyan versenytársakat sikerült legyőznöm, akik addig mindig engem győztek le. Van úgy, hogy hosszú időn át csak az ők legyőzésük motivál. Mindig várom azt, amire majd a legbüszkébb leszek.

– Érezte már úgy, hogy ennyi volt, nincs tovább?

– Sokszor. Az újrakezdéshez az ad erőt, hogy rágondolok, milyen érzés ott lenni, és megnyerni egy versenyt. Aki nem sportoló, az nem tudhatja milyen az, amikor hosszú időn át nap mint nap mindent feladsz azért, hogy elérd a kitűzött célt, legyen az bármilyen közeli vagy távoli, és végül ott vagy, sikerül megcsinálnod.

– Melyek a további céljai?

– Kijutni a „rendes” olimpiára. Általában arra törekszem, hogy aranyérmes legyek, de már az is boldogsággal töltene el, ha onnan egy akármilyen díjat hazahozhatnék.

– A sporton kívül?

– Versenyzői pályafutásom után cselgáncsedzőként képzelem el magam. Ez nem annyira időigényes feladat, hiszen ha két gyerekcsoporttal foglakoznék, akkor is csak maximum napi négy órámba telne. Mellette szeretnék pszichológus lenni és hobbiként festő. Karikatúrákat, tájképet és absztraktokat szoktam festeni, a portrékészítés nem az én műfajom.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.