Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sűrű a KSE programja

Sűrű a KSE programja Sport

Jóformán ki sem heverte az Alexandria felett aratott vasárnapi, 65–51 arányú győzelem fáradtságait a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata, ma újra pályára lép, ugyanis nagyon sűrű a program a bajnokság középszakaszában. Farkas Alpár tanítványai ma 13 órától Nagyváradon mérkőznek, majd vasárnap hazai környezetben a fővárosi Rapid ellen veszik fel a kesztyűt.

Mint ismeretes, a női kosárlabda Nemzeti Ligában a földrajzi csoportokban megszervezett alapszakaszt követően a középszakaszban értékcsoportokra osztva játszanak a csapatok. A Nyugati csoportban 4. helyen végzett Kézdivásárhelyi SE a B-csoportként jelölt alsóházban folytathatja, ahol hét klub szerepel, ezzel szemben a felsőházban a legjobb hat alakulat érdekelt. A kiírás szerint az egymás elleni pontokat magukkal viszik a csapatok a középszakaszba, ami elég vitatható, hiszen a Keleti csoportban, ahol hét csapat volt, a két győzelemmel utolsó helyen végzett Alexandria eredményeit törölték, nulla pontja van, míg a nyugatiban nyeretlen Nagyváradnak négy, hiszen minden vereségért kapott egy pontot. A KSE nyolc ponttal kezdte a középszakaszt, és az alexandriai győzelem után tíz ponttal a ranglista második helyén áll, a 11 pontos Konstancai Phoenix mögött.

Hirdetés
Hirdetés

Tekintve, hogy az alsóházban néggyel több fordulót rendeznek, a műsorterv szokatlanul sűrű, március 8-áig nem kevesebb, mint hat hétközi fordulót iktattak a programba. Az első ilyen hétközi játéknapra épp ma kerül sor, a KSE annak a Nagyváradi Rookies-nek az otthonában játszik, amelyet az alapszakaszban már kétszer legyőzött 55–42, illetve 81–53 arányban. A papírforma ezúttal is a kézdivásárhelyiek mellett szól, bízzunk az újabb sikerben!

A B-csoport további programja: 18 órától Marosvásárhelyi Sirius – Konstancai Phoenix és CSM Alexandria – Rapid Bukarest.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük