Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sportszerű svéd edző

Magyar szíveket vigasztaló módon nyilatkozott Tomas Ryde, a román női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya. A magyar-román világbajnoki mérkőzés utáni vulgáris szavaiért ugyan elmarasztalja Kim Rasmussent, a magyar válogatott szövetségi kapitányát, azt viszont egyértelműen és érvekkel alátámasztva elismeri, dán kollégájának volt oka felháborodni.

Hirdetés
Hirdetés

A svéd szakember szerint a német játékvezetők többször kedveztek döntéseikkel a román csapatnak, ezt tetézték az utolsó 2-3 perc történései. A magyar csapat 26-24-re vezetett, jó esélye volt arra, hogy a hátralévő időben legalább döntetlent elérjen, ami továbbjutást jelentett volna. A románok támadóhibát követtek el egyik góljuk előtt, a játékvezetők elnézték nekik, ezt tette szóvá Kim Rasmussen, amikor 2 perces kiállítással büntették, amit egyik játékosnak kellett letöltenie. Az utolsó másodpercekben, 27-27-es állásnál a románok egyik játékosa úgy próbált betörni a 6-os vonal jobb oldali részén, hogy előtte (szabálytalanul) ötöt lépett a labda lepattintása nélkül, ráadásul a lövési kísérlet előtti eséséhez szinte semmi köze nem volt a magyar játékosnak. A játékvezetők mégis 7-est ítéltek a román csapat javára, amely a 28-27-tel középdöntős lett. A svéd edző szerint sem volt jogos a 7-es.

A magyarok szövetségi kapitányával szembeni fegyelmi eljárás folyamatban van.

(bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük