Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Van már kérője Silvának

Az Evertont irányító Carlo Ancelotti igényt tart Thiago Silvára, aki nyolc év után távozik a Paris Saint-Germain-től. A francia bajnokcsapat közölte: a brazil védő szerződését csak a Bajnokok Ligája-szereplés végéig hosszabbítják meg. A 35 éves játékos még két évig szeretett volna maradni. A 88-szoros válogatott Thiago Silva 2012-ben az AC Milantól igazolt a párizsiakhoz, melynek színeiben több mint háromszáz mérkőzésen lépett pályára és hét bajnoki címet nyert. A Ligue 1 küzdelmeit lezárták a koronavírus-járvány miatt, a BL-ben viszont még érdekelt a PSG, amely a Borussia Dortmund búcsúztatásával bejutott a negyeddöntőbe.

Neagoe Magyarországon edzősködhet

Edzőként térne vissza Magyarországra Eugen Neagoe. Az 52 éves szakember a Gazeta Sporturilornak elárulta, tárgyalásokat folytat egy magyar klubbal, amely nem ismeretlen számára, ugyanis játékosként megfordult ott. Neagoe előbb az 1993–94-es szezonban játszott öt bajnokit a Vasasban, ezeken egy gólt szerzett. Fél évvel később leigazolta a Ferencváros, ahol 22 mérkőzésen 7 gólt szerzett, komoly szerepet vállalva a zöld-fehérek bajnoki címéből. Neagoe edzőként legutóbb a Hermannstadt csapatánál dolgozott, a nagyszebeniek kispadján az ősszel 1,33 pontot szerzett átlagban meccseként. Maradandót alkotott a Sepsi OSK kispadján is, 2018 tavaszán bevezette a piros-fehéreket a rájátszás felsőházába, 1,26 pontos átlagot érve el.

Újabb műtét vár Federerre

Csak jövőre tér vissza a teniszpályára Roger Federer. A 20-szoros Grand Slam-győztes sztár közölte, hogy korábbi sérülése következtében még egy artroszkópos műtétre volt szüksége a térdében. A 39 éves svájci teniszező januárban, az ausztrál nyílt bajnokság elődöntőjében lépett legutóbb pályára Novak Djokovic ellen. Azután még egy jótékonysági meccset vállalt Fokvárosban Rafael Nadallal, majd megoperálták a jobb térdét, de már akkor tudható volt, hogy még egy beavatkozásra lesz szükség. A nemzetközi teniszidény márciusban állt le a koronavírus-járvány miatt, és leghamarabb július végén folytatódhat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük