Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Egyenjogúság teniszben is

A pénzdíjakban is egyenjogúságot akar a magyar származású Johanna Konta. A britek első számú női teniszezője szerint akkor lehet szó a profi tornákat felügyelő női (WTA) és férfi (ATP) szervezetek összeolvasztásáról, ha majd mindkét nemnél egyenlőek lesznek a pénzdíjak. Konta abban a szakmai vitában nyilvánított véleményt, amely ez évben bontakozott ki a WTA és az ATP közötti esetleges szervezeti egyesülésről Roger Federer felvetése nyomán. Az ötletet támogatásáról biztosította Rafael Nadal és Andy Murray, a korábbi sztárok közül Mats Wilander és Boris Becker, a női topjátékosok közül pedig Simona Halep és Petra Kvitova is. A világranglistán 14. Konta arra célzott, hogy a női profi tornák össznyereményalapja a férfiakénál 20 százalékkal alacsonyabb. A teniszszezont márciusban függesztették fel a pandémia miatt, a kényszerpihenő legalább július végéig tart.

 

Hoki-riválisok egy csoportban

A két észak-amerikai rivális, Kanada és az Egyesült Államok azonos csoportba került a jövő évi, rigai és minszki jégkorong-világbajnokság szerdai sorsolásán. A címvédő Finnországgal, továbbá Németországgal, Norvégiával, Olaszországgal, Kazahsztánnal és a házigazda lettekkel kiegészülő B jelű nyolcas a lett fővárosban játssza majd mérkőzéseit. A másik csoportnak Minszk lesz a helyszíne, ebben a társházigazda fehéroroszok mellett Oroszország, Svédország, Csehország, Svájc, Szlovákia, Dánia és Nagy-Britannia csapata küzd majd egymással. A torna pontos időpontja egyelőre bizonytalan, a tervek szerint 2021. május 7. és 23. között kerül rá sor, de a koronavírus-járvány következményeként elképzelhető, hogy két héttel később rendezik, hogy a nemzeti bajnokságoknak több időt hagyjanak a szezon lebonyolítására. Az idei vb-t, amelyet Svájc rendezett volna, a pandémia miatt törölték.

 

Nyitva a Sinkovits Stadion

Jó hír a kézdivásárhelyieknek: hétfőtől megnyitották a Sinkovits Stadiont a futók előtt, engedélyezett a salakos futópálya használata, természetesen kötelező a fokozott távolságtartás. Bejárás az első kapun, a Petőfi Sándor utcáról.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük