Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Román edzővel dolgozik

Hivatalosan is megerősítette Simona Halep, hogy Daniel Dobre román edző irányításával fog dolgozni a továbbiakban – adja hírül hivatalos honlapján a női teniszszövetség (WTA). A WTA szerint Simona egy miami sajtótájékoztatón jelentette be új edzőjét. Mint mondta, régóta ismeri a román trénert, már akkor is dolgoztak együtt, amikor az ausztrál Darren Cahill irányításával készült. „Bízom benne, eddig jó volt az együttműködésünk. Az a legfontosabb, hogy érezzem jól magam mellette. Jó kapcsolat van köztünk, és ez sokat könnyít a dolgokon” – mondta a 27 éves teniszező. Halepnek november óta nincs trénere, amikor Darren Cahill bejelentette, hogy több időt szeretne tölteni a családjával, ezért szünetelteti a munkát. Az ausztrál nyílt teniszbajnokság után rövid ideig együtt dolgozott a belga Thierry Van Cleemputtal. Simona az ausztrál edző mellett érte el legnagyobb sikereit: pályafutása során először sikerült Grand Slam-tornát nyernie, és világelsőként zárt két egymást követő évet. Ezt a teljesítményt nehéz lesz túlszárnyalni – véli a WTA.

Kínai címvédés

A kínai Van-csing Szuj–Cung Han duó nyerte meg a párosok versenyét, ezzel megvédte címét a szaitamai műkorcsolya-világbajnokságon. Az olimpiai ezüstérmes kettős a rövid program után a második helyről várta a csütörtöki kűrt, melyben kimagasló programot futott, s összességében simán, több mint hat ponttal győzött az orosz Jevgenyija Taraszova–Vlagyimir Morozov páros előtt. Az oroszok hiába kezdtek az élről, több apró hibájuk is akadt a kűr alatt, így nem volt esélyük a sikerre. Második helyüket viszont nem fenyegette veszély, a bronzérmes, szintén orosz Natalija Zabijako, Alekszandr Enbert páros több mint tíz ponttal szerzett kevesebbet náluk.

A rövid program után a címvédő Nathan Chen áll az élen a férfiak versenyében. A hibátlan korcsolyázást bemutató 19 éves amerikai mögött honfitársa, Jason Brown várhatja a második helyről a folytatást, míg a hazai közönség előtt szereplő kétszeres olimpiai bajnok Hanju Juzuru rontott, így csak harmadik lett, ráadásul hátránya jelentős, közel 13 pont. A férfiak kűrjét szombaton rendezik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük