Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagyon várják a folytatást

Nagyon várják a folytatást Sport

Borussia Dortmund – FC Schalke 04 rangadóval folytatódik május 16-án a német labdarúgó-bajnokság a koronavírus-világjárvány miatti szünet után. Mint ismeretes, az európai topligák közül a Bundesliga az első, amely folytatja idénybeli küzdelmeit.

A hónap végén vélhetően az olasz bajnokság is folytatódik, míg a spanyol és az angol élvonal csapatai június elején játsszák majd az első mérkőzéseket a március eleji felfüggesztés óta. A francia Ligue 1 lezárult, ott bajnokot hirdettek, a Paris Saint-Germain zárt az első helyen.

Természetesen zárt kapuk mögött rendezik majd a mérkőzéseket. Spanyolországban mesterséges lelátózajjal akarják ellensúlyozni az üres nézőtér csendjét, Németországban pedig a Borussia Mönchengladbach szurkolói létrehoztak egy kezdeményezést, melynek keretein belül a drukkerek elkészíttethetik saját másukat egy kartonpapír segítségével, így ott lehetnek a csapat stadionjában a zárt kapus mérkőzéseken. Sajtóértesülések szerint vasárnap 4500 kész darab díszeleg a Borussia-Parkban, összesen 12 ezer rendelést adtak le a drukkerek. Egy karton megrendelése 19 euró, ebből két euró a Borussia a Borussiáért kampányba folyik, további két és fél euró pedig a szurkolói projektek kasszájába. A fennmaradó összeg a gyártási és feldolgozási költséget fedezi, profitot nem termel a klubnak. A Gladbach a 27. fordulóban a Bayer Leverkusent fogadja hazai pályán.

Hirdetés
Hirdetés

Közben újabb pozitív koronavírus-tesztekről is hírt adtak. A német másodosztályban szereplő Dynamo Dresden szombat este jelentette be, hogy a csapat két játékosa pozitív tesztet produkált, így 14 napos házi karantént rendelt el az összes futballistának. Mindez azt jelenti, hiába indul újra a Bundesliga 2 is ezen a hétvégén, a drezdaiak biztosan nem lépnek pályára a Hannover ellen.

Huszonöt forduló után a Bayern München 55 ponttal vezeti a Bundesligát, öt követi a Borussia Dortmund (51 pont), az RB Leipzig (50), a Borussia Mönchengladbach (49) és a Bayer Leverkusen (47). A 6. helyen álló Schalke hátránya tíz pont az előtte álló Leverkusen mögött. A német élvonal 26. fordulójának a mérkőzéseit szombaton, vasárnap és hétfőn rendezik, a Digi Sport és a Telekom Sport élőben közvetít Bundesliga-meccseket.

A terv szerint a következő idény augusztusban indul, már csak azért is, mert az Európa-bajnokságot 2021 nyarán rendezik meg. Pontos döntés ezzel kapcsolatban még nem született.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük