Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mindannyian bajnokok

Mindannyian bajnokok Sport

A koronavírus-járvány miatt felfüggesztett hagyományos oktatáshoz és sok más tevékenységhez hasonlóan a tavaly ősszel útjára indított Bajnokok Osztálya – Sepsiszentgyörgy legsportosabb osztálya verseny is szünetel. A Diákok éve keretében zajló bajnokság iskolai szakasza azonban februárban véget ért, a megszerzett pontok összesítse után kiderült, melyek a legsportosabb középiskolai osztályok a városban. A diákok tudásukat legjavát nyújtva küzdöttek, így megérdemlik az elismerést.

Amint arról korábban beszámoltunk, a bajnokság első szakasza 2019 őszén kezdődött és idén februárig tartott, ebben a szakaszban a sportvetélkedők az iskolákon belül zajlottak, minden évfolyam tíz különböző versenyszámban mérkőzött meg. Az osztályok többek között atlétikában, kosárlabdában, labdarúgásban, erőgyakorlatokban és ügyességi versenyekben tették próbára magukat. A pontozás során számított a diákok aktív jelenléte, illetve az is, hogy iskolán kívül sportolnak vagy sem, és szabadidejükben mennyi időt szánnak a mozgásra.

Az eredmények összesítése után, a iskolai szakaszban a rangsor a következőképpen alakult tanintézményenként: Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola: IX. B, X. A, XI. A, XII. B; Constantin Brâncuşi Szaklíceum: IX. C, X. B, XI. B, XII. A; Mihai Viteazul Főgimnázium: IX. A, X. B, XI. D, XII. B; Mikes Kelemen Elméleti Líceum: IX. A, X. A, XI. C, XII. B; Plugor Sándor Művészeti Líceum: IX. B, X. A, XI. B; Puskás Tivadar Szakközépiskola: IX. A, X. B, XI. A, XII. B; Székely Mikó Kollégium: IX. B, X. A, XI. A, XII. B; Református Kollégium: IX. F, X. G, XI. F, XII. F.

Hirdetés
Hirdetés

Mint ismeretes, a bajnokság során minden iskola saját sportnagykövettel rendelkezik, akik támogatják és képviselik az iskola diákjait. A program során Bajnok mentalitás címszó alatt olyan sorozatot is tető alá hoztak, amelynek keretében a sportnagykövetek az iskolájuk diákjaival találkoztak és beszélgettek.

A jelenlegi helyzetben felértékelődik a sportnagykövetek dolga, ugyanis a kijárási tilalom ideje alatt különbözőképpen igyekeznek motiválni mentoráltjaikat, a Diákok éve közösségi oldalán futó videókon keresztül. Ezek segítségével többek között az otthoni sportolási lehetőségekre adnak tippeket.

Habár az eseménysorozat jelenleg a virtuális térbe költözött, a szervezők igyekeznek ezen a felületen is közösségi élményt teremteni a diákoknak és minél több fiatalt mozgásra buzdítani. Amint megszűnik a jelenlegi szükségállapot és a körülmények is megengedik, a szervezők tájékoztatják a résztvevőket a verseny további alakulásáról.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük