Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közeleg a futsalrajt

Közeleg a futsalrajt Sport

Közzétette a szeptember 22-én rajtoló teremlabdarúgó II. liga menetrendjét a Román Labdarúgó-szövetség. Mint ismeretes, a Kézdivásárhelyi SE, amely osztályozón vívta ki a feljutás jogát, anyagi források hiányában nem vállalta az indulást az élvonalban, inkább maradt az idéntől két csoportban zajló másodosztályban.

Arról már korábban hírt adtunk, hogy a KSE Futsalt a Nyugati csoportba sorolták Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Gyergyóremete, Korond és a Dévai West társaságában, most azonban rögzítették a mérkőzések időpontjait is. A fordulókat elvileg vasárnap rendezik, de a labdarúgó III. ligában is érdekelt kézdivásárhelyiek valószínűleg hétfőnként mérkőznek.

Hirdetés
Hirdetés

Az első játéknapot szeptember 22-ére tűzték ki, amikor a KSE Korondra látogat. Egy héttel később Gyergyószentmiklós vendégei lesznek a céhes városiak, majd első hazai mérkőzésüket október 6-án Marosvásárhely ellen játsszák.

Az odavágók október 20-ig tartanak, a visszavágók november 3-án kezdődnek. A KSE az évet december 8-án Gyergyóremetén zárja.

Tavasszal értékcsoportokra oszlik a mezőny, a Nyugati csoport és a Keleti csoport (Karácsonkő, Dărăbani, Jászvásár, Bodzavásári Lucefărul, Bodzavásári Fortius) első 3–3 helyezettje a felsőházban, a többiek az alsóházban folytatják egy újabb oda-vissza körrel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás