Felhívás!

Kipipálták a kötelező sikert

Kipipálták a kötelező sikert Sport

Értékes győzelmet aratott a KSE labdarúgócsapata pénteken Paşcaniban, a harmadosztályos pontvadászat 28. körében és megszilárdította a tabellán elfoglalt 10. pozícióját két fordulóval a vége előtt.

Emellett további két ponttal gyarapodott a kék-fehérek kelengyéje, ugyanis a szakszövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében a március végi, Foksány elleni hazai mérkőzés végeredménye 1–1-ről 3–0-ra módosult, mivel a szomszédos megyeiek vétettek a szabályzat ellen.

Álomszerűen kezdődött a meccs a kézdivásárhelyiek számára, ugyanis már a 42. másodpercben vezetéshez jutottak, gyakorlatilag az első támadásukat gólra váltották. Ştefănescu baloldali beadását Gáll rúgta be a hosszú sarokba (0–1). Alig pár perc múlva a házigazdák egy szöglet után kiegyenlítettek, Zaremba fejelt védhetetlenül a hálóba (1–1). Kitámadott a KSE, előbb Ghinea, majd Gáll járt közel a gólhoz, mindkétszer nagyot védett a hazai kapus. A 41. percben aztán Nicolae Păun szerzett labdát félpályánál és vitte fel a tizenhatosig, ahol lepasszolta Ştefănescu, aki kicselezte a védőket, és túljárt a kapus eszén (1–2).

A második játékrészben hosszú, előreívelt labdákkal próbálkozott a moldvai gárda, Bunduc kapus két látványos védést is bemutatott. A 63. percben a kézdiek harmadik találatukat is megszerezték, Gáll jobboldali beadását a jól érkező Veress Zsombor fejelte hálóba (1–3). A folytatásban Ştefănescu és Ghinea is hatalmas helyzetet hagyott ki, a végjáték még tartogatott egy slusszpoént, Pătraşcu révén szépített a hazai csapat, 2–3 lett a vége. A KSE pénteken a Sănătatea Darabanit fogadja, majd a jövő heti utolsó fordulóban Karácsonkőre látogat.

Labdarúgó III. liga, 1. csoport, 28. forduló: CSM Paşcani – Kézdivásárhelyi SE 2–3. Gólszerzők: Tudor Zaremba (5.), Irinel Pătraşcu (90+4.), illetve Gáll Attila (1.), Marius Ştefănescu (41.), Veress Zsombor (63.). A KSE kerete a mérkőzésen: Bunduc – Stanciu (Vârtosu, 60.), Păun, Cîrstian, Gajdó T., Gazda, Ştefănescu, Ghinea, Gáll (Esztolyka, 77.), Veress Zs. (Hornea, 86.), Tompa (Veress B., 46.). Edző: Polgár László.

További eredmények: Râmnicu Sărat – Botoşani II. 1–0, Bucovina Rădăuţi – Şomuz Fălticeni 1–0, Ceahlăul – Foresta Suceava 1–2, Ştiinţa Miroslava – Metalul Buzău 0–0, Oţelul Galaţi – Sporting Lieşti 1–1, Gloria Buzău – Focşani 2–1, Darabani állt.

 

Az állás:

  1. Gloria 27    23    4      0      77–15      73
  2. Rădăuţi 26    17    3      6      47–17      54
  3. Oţelul 26    15    5      6      43–25      50
  4. Miroslava 26    15    2      9      38–29      47
  5. Focşani 26    13    7      6      40–23      46
  6. Suceava 26    13    7      6      47–35      46
  7. Metalul 26    11    6      9      36–32      39
  8. Ceahlăul 27 10    5      12    34–32      35
  9. Lieşti 26    10    4      12    36–34      34
  10. KSE 26 9      4      13    41–48      31
  11. Paşcani 26    7      4      15    29–41      25
  12. Fălticeni 26 7      4      15    25–53      25
  13. BotoşaniII. 26    7      3      16    28–45      24
  14. Râmnicu 26 4      6      16    21–47      18
  15. Darabani 26 2      2      22    20–86      8
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások