Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kezdődik a női kézilabda-vb

A legjobb hét közé kerülés a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elvárása a női válogatottal szemben a szombaton kezdődő, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

„Válogatottunk a következő olimpiai ciklusra lesz igazán érett, akkor várhatunk el kiemelkedő eredményeket. Most a legjobb hét közé kerülés a cél, vagyis az, hogy versenyben maradjunk az olimpiai kvalifikációs sorozatban” – közölte Pálinger Katalin szakmai alelnök. Hozzátette, ehhez bizonyos esetekben a nyolcadik, kilencedik helyezés is elegendő lehet. A magyar együttesnek a legalacsonyabb az átlagéletkora a mezőnyben a németekkel holtversenyben.

A magyar válogatott szombaton 11 órától Kazahsztán ellen kezd, majd vasárnap ugyanebben az időpontban Spanyolországgal méri össze erejét. Jövő kedden Montenegró, szerdán Szenegál, majd pénteken Románia lesz az ellenfelük.

Hirdetés
Hirdetés

A román női kézilabda-válogatottat súlyosan érinti, hogy a világbajnokságra való kiutazás előtti napon doppingvádak miatt le kellett mondania négy játékosáról, de ez nem befolyásolja a kitűzött célt, hogy a csapat az első hét között végezzen a vb-n – jelentette ki Alexandru Dedu, a Román Kézilabda Szövetség (FRH) elnöke. A szövetség az indulás előtti napon értesült arról, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indított a Brassói Corona csapatában kézilabdázó kerettagok ügyében (Bianca Bazaliu, Cristina Laslo, Daciana Hosu és Daria Bucur), akik intravénás lézerkezelésen vettek részt. A sérülésekből, kimerültségből való felépülést elősegítő kezelést tiltja a WADA szabályzata. A szövetség úgy döntött, hogy nem utazhatnak Japánba a tiltott kezeléssel gyanúsított játékosok, helyettük az utolsó pillanatban három másik játékost hívtak be a keretbe.

A román válogatott szombaton a spanyolok ellen debütál, vasárnap Szenegál, jövő kedden Kazahsztán, szerdán pedig Montenegró ellen játszanak. A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese részt vehet a tokiói olimpián, a 2–7. helyezettek selejtezőt játszhatnak jövő márciusban. Amennyiben kvótával már rendelkező csapat a 2–7. hely között végez, a selejtezős részvételi lehetőségek a világbajnoki rangsor további válogatottjaira szállnak át.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás