Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kettős győzelem idegenben

Kettős győzelem idegenben Sport

Mindkét mérkőzését megnyerte a Sapientia U23 vendégeként a Háromszéki Ágyúsok csapata a romániai jégkorong-bajnokságban, a keddi 2–1 után szerdán este 4–1-es győzelmet arattak.

 

Kedden jóval szorosabb csatát hozott a két együttes első bajnokija, amely az utolsó percekben dőlt el, szerdán már az eredményjelzőn is meglátszott a különbség. A háromszékiek negyedik mérkőzésükből harmadik sikerüket érték el, és pontszámban utolérték az élen álló Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK kettőst.

Pelle Torstensson vezetőedző is kiemelte, hogy másodjára már sokkal jobban játszott csapata a Sapientia ellen, az Ágyúsok a játék minden elemében ellenfelük fölé nőttek, és ez az eredményjelzőn is megmutatkozott. „A két mérkőzésen szereztünk 6 pontot, és ebben a pillanatban ez a legfontosabb. Folytatjuk a kemény munkát a következő mérkőzésekig, amelyeket szintén a Sapientia ellen játszunk, de már hazai pályán” – fogalmazott Pelle Torstensson.

Romániai jégkorong-bajnokság: Sapientia U23–Háromszéki Ágyúsok 1–2 (0–0, 0–1, 1–1), gólszerzők: Viktor Szolohin (45.), illetve Gecse Olivér (25.) és Róth Zoltán (57.). Sapientia U23–Háromszéki Ágyúsok 1–4 (0–1, 0–1, 1–2), gólszerzők Barabás Benjámin (59.), illetve Molnár Zsombor (5., 48.), Sergei Paior (22.), Bíró Mátyás (60.)

Fotó: Veres Nándor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük