Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól áll a magyar csapat

Jól áll a magyar csapat Sport

Június 21-én, a tokiói nyári olimpia megnyitója előtt majdnem pontosan egy hónappal már 154 magyarországi versenyző szerzett részvételi jogot. A 154-ból 7 a tartalékok száma, ők szükség esetén, cserelehetőségekkel lehetnek tényleges résztvevők.

Az úgynevezett olimpiai kvóták egy részét egyéni eredmények alapján érdemelték ki a sportolók, a többi Magyarországnak jár, és a szakszövetségek joga eldönteni, ki indulhat, ennek érdekében válogatóversenyekre is sor került. Előfordul például, hogy valamelyik egyéni sportolónak szerepe volt az „ország-kvóta” megszerzésében, de helyette más személy utazik Tokióba. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) már tavalyra 150–160 magyarországi résztvevővel számolt, a célt tehát majdnem matematikai pontossággal sikerült elérni. A hónap végéig akár a 160-as szám is meglehet, vannak még kvalifikációs tornák, versenyek. Több szerencsével akár 170 tagú is lehetne a magyar küldöttség, némelyik esélyes sportolónak vagy csapatnak (3×3-as női kosárlabda) viszont nem sikerült megkapaszkodni az utolsó szalmaszálban.

Hirdetés
Hirdetés

Legutóbb, vasárnap a 21 éves íjász, Balogh Mátyás szerzett indulási jogot a tokiói olimpiára, miután bejutott a legjobb nyolc közé. A legutóbbi öt olimpián nem szerepelt magyar íjász, 1996-ban, Atlantában Kovács Judit 45., Kiss Tímea pedig 51. lett.

A június 22-i állás alapján így fest a magyar részvételi tábla: asztalitenisz 6 (ebből egy tartalék), atlétika 8, birkózás 6, evezés 1, kajak-kenu 18 (ebből egy szlalomozó), karate 1, kerékpár 3, női kézilabda 15 (ebből egy tartalék), ökölvívás 1, öttusa 4, ritmikus sportgimnasztika (művészi torna) 1, sportlövészet 4, súlyemelés 1, taekwondo 1, tenisz 3, tollaslabda 1, szertorna 1, triatlon 4, úszás 31, vitorlázás 4, vívás 13 (ebből 3 tartalék), vízilabda 26 (egy-egy tartalék a női és férfi csapatnak), íjászat 1. A felsorolást kiegészíti majd a cselgáncsozók névsora, a nemzetközi szövetség június 28-án közli, hogy kik indulhatnak Tokióban, a jelenlegi világranglisták alapján erre magyar versenyzőknek is egyértelmű esélyük van.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük