Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hétvégén lehet sízni

Ha az időjárás „szíveskedne betartani” az előrejelzést, akkor hétvégén biztosan lehet sízni a sugásfürdői kispályán – mondta el Bodor Lóránd. A sípályákat működtető SepsiRekreatív vezetője visszafogott azt illetően, hogy a nagypályát idén még „helyre lehet-e hozni”, de abban sem biztos, hogy ezt egyáltalán érdemes.

Hirdetés
Hirdetés

Bodor azt mondja: „erősen foltosak” a pályák, a hosszabbik felvonója alatt egyáltalán nem maradt hó.

– Ha igaz, hogy ma éjszaka ismét mínusz 10 Celsius-fok lesz, s ez így marad, akkor nincs gond: két nap alatt befödjük hóval a kispályát akkor is, ha „fentről” semmi segítséget nem kapunk. Ez azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap jó körülmények között lehet majd sízni – véli az igazgató.

Ami a nagypályát illeti, az már nem ilyen egyértelmű, annak a rendbetétele legalább egy hétbe telne, az már szinte március. Előfordulhat, hogy egy hetet dolgoznak, s mire sízni lehetne, arra elmegy a hó – előbb a kispálya működjön, azután majd eldöntik, hogy mi legyen a naggyal.

Bodor érdeklődésünkre elmondta: januárban „minden rekord megdőlt”. Az eddigi legjobb hónap 2017 január volt. Nos, az idei januári bérleteladás, sízőszám, bevétel messze meghaladta a négy évvel ezelőttit, olyan körülmények között, hogy csak 13-ától lehetett sízni.

A körülmények, bérletek, buszok nem változtak – ha 150-nél több autó megy fel Sugásfürdőre, a forgalmat lezárják, és a Gém-várától egész órában induló síbuszok közlekednek.  A hóhelyzetet a SepsiRekreatív honlapján lehet követni.

A meteorológusok szerint bár ma délben még plusz 10 Celsius-fok lesz, éjszaka mínusz 10 alá süllyed a hőmérő higanyszála, és legalább egy hétig fagypont alatt marad a hőmérséklet.  

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük