Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hazai pályán hibátlan a SIC

Hazai pályán hibátlan a SIC Sport

A címvédő Sepsi–SIC hazai pályán hibátlan mérleggel zárta az alapszakaszt, egyetlen ellenfele sem tudott győzni a Sepsi Arénában. A zöld-fehérek a Piros csoport utolsó, 14. fordulójában egy kiváló harmadik negyednek köszönhetően 82–58 (20–15, 21–21, 21–5, 20–17) arányban diadalmaskodtak az egyedüli olyan csapaton, amely az idényben legyűrte őket: a Szatmárnémeti VSK felett.

Hirdetés
Hirdetés

Már a mérkőzést megelőzően eldőlt, hogy a szentgyörgyi együttes sorozatban ötödször vághat neki alapszakasz-győztesként a rájátszásnak, így a találkozó egyetlen tétje a reváns volt a februári, szatmári vereségért.

A mérkőzés első kosarát a vendégek szerezték, Andra Mandache a hárompontos vonal mögül volt eredményes, azonban a házigazdák nem késlekedtek a válasszal, Marina Solopova hamar egyenlített. A festékben Kristina Higgins jegyzett értékes találatokat, míg a Maikel Lopez edzette csapat a negyed utolsó két percben mindössze egy büntetődobást váltott pontra (20–15).

A Szatmárnémeti VSK jól kezdte a második játékrészt, három triplával sikerült egy pontra felzárkóznia, majd Brittany Denson hárompontosával a vezetést is átvette. A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, viszont a házigazdák pedig többek között Angelika Slamová játékának köszönhetően visszavették a vezetést (41–36).

A Sepsi–SIC a szünet után hengerelt, a meggyőző támadójáték mellé hatékony védekezés társult. A partiumi gárda Promise Amukamara kosarával indított, a háromszéki együttes válaszul sorozatban nyolc pontot szerzett, a kiváló sorozatot a nigériai irányító szakította meg, ám ezt követően a vendégek hét percig nem találtak a gyűrűbe, így az utolsó felvonásnak 21 pontos hátrányban vághattak neki (62–41).

A negyedik negyedben kiegyensúlyozott játékot produkáltak a csapatok, viszont a címvédő győzelme nem forgott veszélyben. A zöld-fehérek a hárompontos vonal mögül és féltávról is pontosabban céloztak, valamint lepattanók tekintetében is ellenfelük fölé nőttek. A Sepsi–SIC izgalmas mérkőzésen aratott megérdemelt, 24 pontos győzelmet, a VSK pedig, mint az elmúlt hét évben mindig, ezúttal is vesztesen távozott Szentgyörgyről.

Sepsi–SIC: Mîrne-Nagy, Solopova 20/12, Gödri-Părău 6, Kovács 3/3, Higgins 16. Cserék: Pasic 10/6, Demeter, Șipoș 13/9, Slamová 12/6, Whitted 2. Vezetőedző: Zoran Mikes.

Szatmárnémeti: Lloyd, Amukamara 9, Kádár, Mandache 8/3, Denson 10/3. Cserék: Uiuiu 3/3, Oláh 11/9, Tavic 8/6, A. Pop, Lazăr, Baltic 4, Huțanu 5/3. Vezetőedző: Maikel Lopez.

A zöld-fehérek legközelebb a Román-kupa négyesdöntőjében lépnek pályára, március 30-án, szombaton 19 órától a Brassói Olimpia együttesével csapnak össze. Az elődöntő másik ágán a tavalyi ezüstérmes Szatmárnémeti VSK és a Konstancai Phoenix 16.30-tól mérkőzik meg. A döntőt március 31-én, vasárnap 19 órától rendezik.

Ami a bajnokságot illeti, a Sepsi–SIC első kiemeltként vág neki a rájátszásnak, ahol a negyeddöntőben a Bukaresti Rapid lesz az ellenfele. A play-off április 6-án kezdődik, a párharcok pedig az egyik csapat három győzelméig tartanak. Az első két mérkőzést 6-án és 8-án rendezik a magasabban rangsorolt gárda otthonában kezdik, a harmadik találkozó 12-én lesz az alacsonyabban rangsorolt együttes otthonában, az esetleges negyedik meccset 14-én játsszák. Az elődöntőket 23-án, a döntőt pedig május 10-én kezdik. A nyolcaddöntő párosítása: Sepsi-SIC–Bukaresti Rapid, Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U, Brassói Olimpia–Konstancai Phoenix, Aradi ICIM–Târgoviște.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük