Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hat sportágban több százan versenyeztek

Hat sportágban több százan versenyeztek Sport

Az idei Barót Napok alkalmával több sportrendezvény is zajlott a városban, így például sakkversenyt, tenisz- és asztalitenisz tornát, biliárdversenyt, streetball versenyt, és több korosztály számára focibajnokságot, valamint teremfoci bajnokságot is szerveztek.

Hirdetés
Hirdetés

Mint azt Lázár Csabától, a Baróti Városi Sport Club Focisulijának edzőjétől megtudtuk, ez már a harmadik alkalom volt, hogy a városnapokon focitornát szerveztek, amelyet ezúttal is hangulatosnak, sikeresnek könyvelhettek el, hiszen nem kevesebb, mint 24 csapat jelentkezett a tornára a különböző korosztályokban. Az edző köszönetét fejezte ki a város polgármesterének, Lázár- Kiss Barna Andrásnak, valamint a polgármesteri hivatalnak, hogy támogatták a rendezvényt, mely háromszáznál több gyermek részvételével zajlott, az edző szerint igen jó, valódi focibarát hangulatban. Mint mondta, szeretnék, ha a Barót-napi torna hagyománnyá válhatna, ha azt a következő években is meg tudnák szervezni.

Az idei tornán a csapatok öt korosztályban mérkőztek, két korosztályban a baróti Focisulinak sikerült az élen végezni: a 2005–2006-os, valamint a 2010-es korosztályban.

A 2007–08-as korosztály tornáját a Sepsi OSK, a 2011-esekét a sepsiszentgyörgyi Atletico Steaua, a 2012-es korosztályét pedig a Kézdivásárhelyi SE csapata nyerte.

A baróti Focisuli játékosai közül többen kimagasló eredményt értek el egyénileg is a tornán. Farkas Mihály a 2005–2006-os korosztály gólkirálya lett, Gyerő Edward a 2010-es korosztály legjobb játékosa címet érdemelte ki, akárcsak Szőcs Botond, ő a 2011-es korosztályban lett a legjobb. Rancz Zalán a 2012-es korosztály legjobb kapusa címet kapta.

A Barót napi biliárdversenynek is 21 résztvevője volt, a rangsorban Lázár Zoltán végzett az első helyen, második lett Cojocaru Gabriel, a harmadik helyet az udvarhelyi Pál András szerezte meg.

A streetball versenyre négy, líceumi diákokból álló csapat nevezett be, a győzelmet az Osváth Balázs, Nagy Álmos, Fábián Szabolcs, és Bartalis Levente alkotta Xd csapat szerezte meg. Asztaliteniszben a gyermekeknél a nagyajtai Korodi Krisztián lett első, felnőtteknél a sepsiszentgyörgyi Welker Iván, illetve az ötven év felettiek között a felsőrákosi Pető Mihály diadalmaskodott.

A teremfoci bajnokságra hét csapat nevezett, kitét volt, hogy mindegyikben legalább egy női játékosnak is szerepelnie kellett. Első helyezett lett a baróti Dream Team, második a mikóújfalusi IKU, harmadik pedig a sepsiszentgyörgyi Aquarius Junior csapat. A sakkversenyt a baróti Egyed András nyerte, megelőzve a köpeci Dakler Adalbertet, és a szintén baróti Kovács Mihályt.Teniszben Farkas Iringó nyerte a női egyéni tornát, Ungureanu Adrian a férfi egyéni versenyt, a vegyes párost Ráduly Imre és Román Jutka, a férfi párost pedig Zelch János és Felician Loata.

Az eredmények összesítésében Lázár Csaba, Lázár Zoltán és Ráduly Antal Róbert működött közre. Fotók: Barót város polgármesteri hivatala.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük