Felhívás!

Forma-1: huszonkét futam szerepel a jövő évi előzetes versenynaptárban

Forma-1: huszonkét futam szerepel a jövő évi előzetes versenynaptárban Sport

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság irányítói nyilvánosságra hozták a sorozat 22 futamot tartalmazó 2021-es előzetes versenynaptárát, melyet még a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsának (WMSC) is el kell fogadnia. A Magyar Nagydíjra augusztus 1-jén kerül sor.

A Forma-1 vezetősége a keddi közleményében emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen módosítani kellett az idei programot, amely a tervezett 21 helyett végül 17 versenyhétvégéből áll, és az F1 volt az első, amely a nemzetközi sportverseny-sorozatok közül folytatódni tudott a pandémia első hullámát követően.

A közlemény szerint a jövő évi programtervezetet – melyben a 22 futam rekordnak számít – széleskörű egyeztetési és tárgyalási folyamat előzte meg, melyben a helyi promóterek és hatóságok is részt vettek. Jelezték, úgy terveznek, hogy a nézők visszatérhetnek a versenypályák lelátóira 2021-ben, miután az idei esztendőben a legfontosabb egészségmegőrzési és biztonsági intézkedéseket sikerült kidolgozni.

“Az idén bebizonyítottuk, hogy biztonságos körülmények között tudunk elutazni a helyszínekre, a promótereink pedig egyre inkább érzékelik annak a szükségességét, hogy előre kell haladnunk, és kezelnünk kell a vírust. Valójában a mi eseményünket több házigazda is részben arra akarja használni, hogy megmutassa a világnak, képes kezelni ezt a helyzetet” – idézte a közlemény Chase Careyt, az F1 elnök-vezérigazgatóját.

Az előzetes versenynaptár szerint jövőre március 21-én, Melbourne-ben startol a vb, amelynek a 11. futama lesz a mogyoródi Magyar Nagydíj augusztus első napján. A spanyolországi Circuit de Catalunyának, valamint a brazíliai Sao Paulónak még hiányzik az aláírt szerződése, az április 25-i dátum pedig felszabadult, miután Vietnamban nem kapott megfelelő politikai támogatást a verseny megrendezése. A terv szerint jövőre először lesz Szaúd-Arábiai Nagydíj Dzsiddában, az idény pedig december 5-én, Abu-Dzabiban fejeződik majd be.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.