Felhívás!

Fájlalják a CFR vereségét

Több szakértő is lesújtóan vélekedik a Kolozsvári CFR 4–0-lás belgrádi vereségéről az Európa Liga selejtezőjében.

Marius Șumudică, a CFR edzője a bírálatok össztűzében kifakadt: „Mit tehettem volna? Menjek be én a pályára? Küldjem be édesanyámat? A klub vezetősége láthatta, mi okból veszítettünk 4–0-ra. Remélem, hogy a játékosaim is lelkükben érzik azt a megaláztatást, amit én érzek egy ilyen mérkőzés után. Nem tehettem semmit. Ha úgy lett volna, mint a FIFA Play Station videójátékban, próbáltam volna valamit változtatni, ott, a kispadon. De így mit tehettem? Menjek be, és ugorjak fel fejelni a hátvédünk helyett?” Az edző kiemelte Petrilának, a Sepsi OSK volt kölcsönjátékosának példamutató akaraterejét.

Ha a visszavágón a CFR-nek nem sikerül megfordítania a párharc végkimenetelét, az Európa Konferencia Liga csoportkörében folytathatja. A CFR a BL és az EL selejtezőiből érkezhet a KL csoportkörébe. Ha így lesz, az esete jól mutatja az UEFA új kuparendszerét, amely két vi­gasz­ágat kínál a BL-ből kiesőknek. A bukaresti sportsajtó úgy számol, hogy a CFR legfeljebb a második helyért lehet harcban, mert egy csoportba kerülhet például az első urnás olasz AS Rómával, az angol Tottenhammal, a svájci FC Bázellel, a dán FL Koppenhágával, a holland Alkmaarral, továbbá a belga Anderlechttel vagy Genttel. A 3. értékcsoportba (urnába) kerülő CFR a felsoroltak mellett „megkaphatja” még a holland Feyenoordot, a francia Rennest, vagy a görög PAOK-ot stb. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.