Hirdetés
Hirdetés

Erősített a Sepsi–SIC

Erősített a Sepsi–SIC Sport

A Sepsi-SIC közösségi oldalán jelentette be, hogy megszerezte Gereben Lívia játékjogát. A 23 éves magyar játékos az elmúlt öt évben az Atomerőmű KSC Szekszárd mezét öltötte magára.

A dobóhátvédként és alacsonybedobóként is bevethető, 183 cm magas kosárlabdázó az előző idényben a magyar bajnokságban 23 mérkőzésen 10,6 pontot, 4,4 lepattanót és 2,9 gólpasszt átlagolt, míg az Euroligában 12 találkozón átlagban 6,7 pontot szerzett, 2,6 lepattanót gyűjtött és kiosztott 2,5 asszisztot. „A KSC Szekszárd játékosaként szép sikereket tudhat maga mögött, 2018-ban Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, valamint egyszer második és kétszer harmadik lett a sorozatban, a magyar élvonalban négyszer szerzett ezüstérmet, míg 2021-ben bronzérmet nyert az Európa-kupában” – olvasható a klub közleményében.

Jól jön az erősítés a Sepsi–SIC számára, amely messze jutna az Európa-kupában, felülmúlva a néhány évvel ezelőtti negyeddöntős szereplését. A zöld-fehérek hibátlanul menetelnek a hazai bajnokságban és a nemzetközi kupaporondon egyaránt. A Mikes-csapat veretlenül nyerte meg Európa-kupa csoportját és készül a rájátszás első fordulójára, a belga Namur ellen. Az élvonalban kilencből kilenc győzelemmel rendelkeznek, ma 18 órától pedig a szintén hibátlan Arad ellen rangadóznak a 11. fordulóban. A KSE 16 órától Alexandriát fogadja.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások