Éremeső a magyar bajnokságon

Éremeső a magyar bajnokságon Sport

Rekordlétszámú versenyzővel bonyolították le május 25-26-án a magyar WKF országos karatebajnokságot, amelyen több mint ezren vettek részt a Megyeri úti Jégcsarnokban. A sportolók között voltak a parakaratésok és a master kategóriákban versenyzők is.

A kétnapos viadalon a felnőtteknél a válogatottak uralták a mezőnyt. Az egyéni kategóriák 12 tavalyi aranyérmese közül kilencen ismét a dobogó tetejére állhattak fel. Az országos bajnokság az egyik állomása volt az őszi, chilei rendezésű kadet, junior és huszonegy év alatti világbajnokság pontszerző sorozatának. A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club versenyzői ezúttal is az MTK Budapest színeiben szálltak versenybe.

Vass Hunor edző huszonhat háromszéki karatékával utazott Budapestre, ezzel erősítve a közel százfős MTK csapatát. Az idei magyar bajnokság mérföldkőnek számított a budapesti klub karateszakosztályának történetében, ugyanis az összesített eredmények szerint sorozatban tizedszer lett a legeredményesebb egyesület. A kék-fehér mezes magyar egyesület a WKF és az utánpótlás kategóriákat figyelembe véve 90 éremmel zárta a megmérettetést, ebből a háromszéki sportolók mérlege 8 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérem.

„Kemény felkészülésen vagyunk túl. Az intenzív és néha szigorú munka meghozta eredményét, úgy gondolom, hogy méltón helytálltak sportolóink a magyar mezőnyben. Szeretnénk megköszönni az MTK Budapest vezetőségének, S. Kovács Ádám, Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett edzőkollégák odaadó munkáját, és a szülőknek a segítséget. Csapatunk hétvégén a Saishin Kupa idényzáró versenyén vesz részt, a viadalnak Râmnicu Vâlcea ad otthont” – nyilatkozta Vass Hunor edző, aki köszöni az Orex, a Mammut, a Maravet, az Eniplast, a Comerţ Ata, a Sport Világ, az RGT és a Bóbita Egyesület támogatását.

Eredmények: aranyérmesek: Ianculescu Zsófia (13 éves korosztály, -47 kg-os súlycsoport), Jakab Eszter Abigél (9 év, 32 kg), Jankó Andrea (utánpótlás, 9 év, 32 kg), Király Károly (utánpótlás, 10 év, -30 kg), László Kincső (utánpótlás, 9 év, -32 kg), Lukács Zoltán László (kadet, -57 kg), Péter-Csiki Csanád (utánpótlás, 9 év, -32 kg), Török Panka (11 év, -30 kg). Ezüstérmesek: Bernád Vivien (12 év, -40 kg), Csorba Ede (junior, -55 kg), Fazakas Adrienn (utánpótlás, 9 év, -28 kg), Halmágyi Chanel (11 év, -35 kg), Siklódi Máté Endre (13 év, 55 kg). Bronzérmesek: Bartos Norbert (kadet, 70 kg), Galiger Szilárd (10 év, -30 kg), Vitályos Eszter Adrienn (kadet, -47 kg).

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.