Felhívás!

Ebből egy bőven elég!

Aleksander Ceferin jogász és ügyvéd, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke kijelentette, az első és utolsó alkalom, hogy az Európa-bajnokságnak egyszerre ilyen sok házigazdája lesz.

[rekalm]

Az elnök szerint az egyik gond a 12 helyszín közötti sok ezer kilométer földrajzi távolság. De még ennél is több fejtörést okoz az, hogy a 12 rendező ország törvényei különbözőek, több fontos jogszabálynál jelentősek az eltérések. Nem mindegyik házigazda tagja az Európai Uniónak, ez is ütközéseket kelt, ráadásul az EU-tagállamokon belül némelyik bevezette az eurót, mások még nem. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a 12 rendező ország nem mindegyikének a nemzeti válogatottja jut el a 24-es döntő tornára, így az illető helyszíneken az érdeklődés csökkenhet a mérkőzések iránt. “A páneurópai döntő torna ötlete és megrendezése nem egyértelműen hiba, nagy kihívás, de ebből egy elég, több ilyent nem fogunk szervezni”, mondotta Ceferin a patinás L’Equipe (csapat) c. francia folyóiratnak adott interjújában.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások