Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenből indult az idei Székelyföld kerékpáros körverseny

Debrecenből indult az idei Székelyföld kerékpáros körverseny Sport

Debrecenből indul az idei Székelyföld kerékpáros körverseny – jelentették be a szervezők hétfőn este a cívisvárosban sajtótájékoztatón.

Hirdetés
Hirdetés

Lukács László, a verseny vezérigazgatója elmondta: a versenyt 16-ik alkalommal rendezik meg, az idén Kovászna megye, Hargita megye, Maros megye, illetve Marosvásárhely mellett Debrecen is bekapcsolódik a programsorozatba.

Az első szakasz Debrecenben kezdődik kedden, onnan indul a 12 országból érkezett mintegy háromszáz kerékpáros Marosvásárhelyre, majd a verseny további szakaszaiban Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre, Hargitafürdőre és Székelyudvarhelyre – sorolta.

Lukács László hozzátette: az a céljuk, hogy Debrecenből elindulva a verseny során érintsenek minden fontos székelyföldi várost. „Egy hosszú láncot fűzünk fel a sportolók és az őket követő szurkolók segítségével, amely a nemzeti egységet szimbolizálja” – mondta.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen sportért is felelős alpolgármestere azt mondta, a város a gazdasági és kulturális kisugárzása mellett most a sportban is megmutathatja erejét, és a verseny is hozzájárulhat, hogy „az országúti kerékpározás Debrecenben is új erőre kaphat”.

Beszámolt arról is, hogy a városban jelenleg 90 kilométer hosszúságú kerékpárút-hálózat van, amelyet a következő években 120 kilométerre szeretnének bővíteni.

Jakab Barna, a Kovászna megyei tanács alelnöke jelezte: néhány évvel ezelőtt csak két székelyföldi megye vett részt a programban, immár mindhárom megyét érinti a verseny, és az, hogy Debrecen is bekapcsolódott az idén, a nemzeti összetartozás jele.

A politikus megítélése szerint a versenynek jelentős székelyföldi idegenforgalmi vetülete is van: a három megye, Maros, Hargita és Kovászna egységes turisztikai kínálatát is népszerűsíti.

Az idei Székelyföldi kerékpáros körverseny eredményhirdetése augusztus 13-án lesz Csíkszeredában – közölték a szervezők.

Olasz siker a nyitószakaszon

Az olasz Nicolas Dalla Valle sikerét hozta a székelyföldi országúti kerékpáros körverseny debreceni nyitószakasza, legjobb magyarként Karl Ádám 11. lett.

Az ötszakaszos viadal, melyet 16. alkalommal rendeznek meg, először érintette Magyarországot, kedden a debreceni Nagyerdő körül kialakított körpályán 91,7 kilométeres táv várt a bringásokra.

A sík etapon az előzetes várakozásoknak megfelelően mezőnyhajrá döntött, ebben az idei Tour de Hongrie hegyi pontversenyében második Dalla Valle diadalmaskodott honfitársát, Daniel Skerlt és a lengyel Filip Prokopyszynt megelőzve. Az előzetesen a győzelmet célként kitűző Karl a célegyenesre fordító kanyarban nem volt ideális helyzetben, így be kellett érnie a 11. pozícióval.

    Eredmény, székelyföldi körverseny:
    1. szakasz, Debrecen, 91,7 km:
1. Nicolas Dalla Valle (olasz, Giotti Victoria-Savini Due) 1:57:22 óra
2. Daniel Skerl (olasz, Friuli ASD) azonos idővel
3. Filip Prokopyszyn (lengyel, Voster ATS) a. i.
…11. Karl Ádám (Epronex Hungary) a. i.

(MTI, fotó: Facebook/Tour of Szeklerland)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 9., 14:45
    ÉRTÉKELÉS: 2

    mármint 300 kerékpáros, ez az ember látott életében kerékpár versenyt, még a három heteseken is alig van kétszázan bicajos, itt áltálában 90 ember szokott összegyűlni