“Ciri” lett az elnök

Szerdán a déli órákban tisztújítás volt a Román Tenisz-szövetségnél (FRT). A szavazás végeredménye: Ion Țiriac 32, Marius Vecerdea 11, Ioan Tupa 3, Liviu Ursuleanu 0, Răzvan Itu 0.

Az új elnök 1939. május 9-én született Brassóban, szülői ágról székelyföldi, Hargita megyei származású, a Gyergyói-medencében élnek még rokonai. Mendemondák szerint felmenői között magyarok is vannak. Annyi bizonyos, hogy jól beszél magyarul. Ezt akkor is bizonyította, amikor idén április 7-én a budapesti Országházban átvehette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.

Az ünnepségen a házigazdák megköszönték Ion Țiriacnak mindazt, amit ez ideig a magyarországi sport – elsősorban tenisz – fejlődéséért tett az erkölcsi és anyagi támogatások révén. A sportember kijelentette: Magyarország sport-nagyhatalommá válhat, és ebben ő jó szívvel segít.

Ion Țiriac jégkorongozóként kezdte élsportolói pályafutását, a román válogatottal részt vett az 1964-es téli olimpián. Teniszezőként Románia színeiben, Ilie Nastaseval együtt háromszor játszott Davis-kupa-döntőt, szintén Năstaseval megnyerte 1970-ben a Roland Garros torna férfi páros döntőjét. Egyéniben nem voltak kiemelkedő eredményei, de tekintélyt parancsolt komoly, szívós játékával, bozontos hajával, “harcsabajuszával”.

Játékosként a beceneve “Țiri”, kiejtve: “Ciri”. Az utóbbi két évtized során folyamatosan ott volt a Románia leggazdagabb állampolgárait nyilvántartó Capital-lista élmezőnyében, sőt, többször az első, vagy 1-3. helyeken. Évtizedek óta sikeres üzletember, sportmenedzser, 1996-tól 2004-ig a Román Olimpiai és Sport Bizottság (COSR) elnöke. Rendkívüli személyautó-gyűjteménnyel rendelkezik. Egyszer azt mondta, akkor érezte magát legelőször gazdagnak, amikor az előkelő étterem étlapján már nem a jobboldali oszlopokat nézte meg először, vagyis nem az árakat.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.