Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Behúzták a székely rangadót

Behúzták a székely rangadót Sport

Hazai környezetben hozta a kötelezőt a KSE labdarúgócsapata, a végig keményen küzdő kézdivásárhelyiek 2–1 arányban diadalmaskodtak a vendég Székelyudvarhelyi FC felett, a harmadosztályos pontvadászat 4. fordulójában. A Sepsi OSK II-nek nem sikerült ugyanez a bravúr, az éllovas Brassói Corona otthonában hajtott fejet.

Hirdetés
Hirdetés

Kiegyensúlyozott székely derbit vívott egymással Kézdivásárhely és Székelyudvarhely labdarúgócsapata, nem kímélték egymást a felek, erről a játékvezető által kiosztott lapok is árulkodnak. Az első komoly helyzetet az 5. percben a KSE dolgozta ki, Gajdó Gothárd közeli próbálkozását a vendégkapus hárította. A gólcsend a 26. percben tört meg, amikor nagyot hibázott az udvarhelyi védelem, Gáll Attila passzát követően Kanyó Szilárd lőtt laposan a hálóba (1–0). Nem sokáig örülhettek a kézdiek, ugyanis pár perc múlva kiegyenlítettek a vendégek, akik rögtön gólra váltották első nagyobb helyzetüket: Marucza nagyszerűen indította Turcut, aki a kifutó Bunduc fölött, mintegy 20 méterről a kapuba emelt (1–1). Nem hagyta magát a KSE, az 57. percben Solovăstru szerzett labdát, majd mesterien tálalt a csereként beállt Popa elé, aki élt a lehetőséggel, és ismét előnyhöz juttatta csapatát (2–1). A 73. percben tizenegyeshez jutott a kézdi csapat, miután Berkeczi Popával szemben szabálytalankodott – piros lapot is kapott érte. Maga a sértett végezte el a büntetőt, középre tartó harmatgyenge lövését könnyedén védte Moroz. A végjátékban hiába rohamoztak a vendégek, az eredmény nem változott, a KSE szezonbeli második sikerét aratta.

Labdarúgó III. liga, 5. csoport, 4. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Székelyudvarhelyi FC 2–1 (1–1). Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Dragoș Turcanu (Piatra Neamț).

KSE: Bunduc – Pakucs (Plumb, 79.), Gajdó G., Kanyó (Mojzi, 61.), Damian, Gazda, Babei (Popa, 54.), Tankó, Gáll (Becze, 75.), Telcean, Solovăstru (Gajdó T., 61.). Edző: Purguly Árpád. SZFC: Moroz – Marucza, Berkeczi, Stoian, Partene, Mitra (Jakab, 68.), Sütő (Csala, 60.), Bálint, Vékás (Szőcs, 64.), Turcu, Szfárli (Barta, 46.). Edző: Florin Stângă. Gólszerzők: Kanyó (26.), Popa (57.) illetve Turcu (31.). Sárga lap: Gajdó G. (12.), Gazda (38.), Damian (50.), Popa (71.), Telcean (79.), illetve Sütő (48.), Berkeczi (54., 72.), Marucza (59.), Szőcs (70.). Kiállítva: Berkeczi (72.).

A Sepsi OSK II. harmadszor szenvedett vereséget az idényben, ezúttal a listavezető Brassói Corona vendégeként. Az élvonalbeli csapattól Aleksa Markovic, Nicolae Carnat, Vlad Mitrea és Kovács Lóránt csatlakozott az OSK másodcsapatához. A házigazdák a 39. percben szereztek vezetést, Cristescu tizenegyesével. A szünet után pályára lépett Peter Gál-Andrezly és Sánta Tamás, megélénkült a piros-fehérek játéka, az egyenlítéshez is közel jártak, azonban Carnat kihagyta a ziccert. Válaszként a 63. percben Nicolau megszerezte a feljutásra pályázó brassóiak második gólját, eldöntve a három pont sorsát (2–0). A háromszéki csapat színeiben ezen a meccsen debütált a harmadosztályban három saját nevelésű játékos: Deák Csanád a tizenkilenc, Tusa Balázs és Nistor Ákos a tizenhét év alatti csapat meghatározó labdarúgója.

További eredmények: Astra 2–Brassói SR 2–2, Brassói Kids Tâmpa–Plopeni 1–3, Blejoi–Barcarozsnyói Olimpic 2–0.

Az 5. csoport állása:

  1. Corona 4      4      0      0      13–3        12
  2. Blejoi 4      3      0      1      8–7  9
  3. Brassói SR 4      2      1      1      7–6  7
  4. Kézdi SE 4 2      1      1      6–6  7
  5. Udvarhely 4      2      0      2      8–4  6
  6. Plopeni 4      2      0      2      6–8  6
  7. Astra2 4      1      1      2      9–7  4
  8. OSK II. 4      1      0      3      4–8  3
  9. Tâmpa 4      1      0      3      3–11        3
  10. Barcarozsnyó 4 0      1      3      2–6  1
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük