Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Befejeződött a kosáridény

Befejeződött a kosáridény Sport

A Szatmárnémeti VSK Oláh Andrea, Adina Pop, Kádár Annamária és Andreea Huțanu alkotta női kosárlabdacsapata nyerte vasárnap a 3×3-as Román-kupát. A Sepsi–SIC a negyedik helyen zárta a 2018–2019-es kosárlabdaidény utolsó felvonását, amelyen a nagypályás felnőtt bajnokságban érintett tizenhárom csapat mindegyike képviseltette magát.

Mint ismeretes, a Román Kosárlabda-szövetség idei kiírásában tavaly novembertől idén februárig összesen 10 pontszerző tornát rendeztek, és ennek során a Sepsi–SIC, a Phoenix Știința Konstanca, a Szatmárnémeti VSK és az Aradi FCC ICIM nyert legalább egy fordulót. Szombaton és vasárnap Szatmárnémetiben zajlott a ráadás, vagyis az elődöntő és a döntő torna. Mindkét nap csoportkört, majd főtáblás meccseket rendeztek, ami alaposan megterhelte a kosarasokat.

Az első napon a negyeddöntő jelentette a végállomást a Kovács Renáta, Mîrne-Nagy Ildikó, Teodora Neagu és Miska Brigitta alkotta Sepsi–SIC számára, miután 11–6-ra kikaptak a későbbi döntős Bukaresti Agronomiától. Ezt megelőzően a zöld-fehér mezesek 18–13-ra verték Nagyváradot, illetve 21–17-re győzték le Marosvásárhelyt a csoportkörben.

A Bölöni Noémi, Holinka-Miklós Hanna, Voloncs Orsolya, Kászoni Boglárka alkotta Kézdivásárhelyi SE is egészen a negyeddöntőig menetelt, miután a csoportkörben 22–7-re alulmaradt a favorit Phoenix Konstancával szemben, majd 21–10-re lelépte a fővárosi Rapidot. A negyeddöntőben Târgovişte állította meg a céhes városi csapatot (22–4).

Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap már jobban ment a Sepsi–SIC-nek, a csoportkörben 16–10-re felülmúlta Nagyváradot és 21–19-re a fővárosi Rapidot, majd a negyeddöntőben 20–13 arányban búcsúztatta az Aradi ICIM-et. Az elődöntőben viszont megtorpantak a mieink, 21–15 arányban fejet hajtottak a házigazda és későbbi győztes szatmáriakkal szemben. Ezt követően a bronzmérkőzést is elveszítették a zöld-fehér mezesek, mégpedig nagy csatában 21–19-re kaptak ki az összeszokott Phoenixtől, így be kellett érniük a negyedik hellyel. A döntőben a Szatmárnémeti VSK 21–17-re nyert az Agronomia ellen, és övé lett a Román-kupa.

A KSE vasárnap már nem jutott ki a csoportból, miután Konstancától (21–8) és Marosvásárhelytől (22–7) is vereséget szenvedtek.

A román szakszövetség folyamatosan hangsúlyozza, hogy a 2018 november és 2019 november között zajló hivatalos 3×3-as tornák pontoznak a nemzetközi táblázatban is, amelynek alapján kvalifikálni lehet a 2020-as tokiói olimpiára. Ezen honi tornák alapján áll majd össze a román válogatott kerete is. Jelenleg Románia a 4. helyen áll a világrangsorban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük