Bárcsak mind arany lenne

A hetvenes években az állampropaganda kedvenc témája volt, hogy a szocialista Románia teniszhatalom. A férfi csapat háromszor jutott be a Davis-kupa döntőjébe, 1972-ben, Bukarestben egy hajszál választotta el a győzelemtől. Ám nem volt nehéz a nagy szavakból szőtt Patyomkin-lepel mögé bekukucskálni. A Davis- kupa lebonyolítási rendszere egyszerű: öt meccs, négy egyéni és egy páros. A csapat négytagú, de gyakorlatilag elég két játékos, aki két-két egyéni mérkőzést játsszon, és a párost is.

Nos, a román csapatban a pimasz zseni Ilie Năstase, amikor jó napot fogott ki, bárkit legyőzött, nem hiába volt világelső egy időben, mellette pedig Ion Țiriac meglehetősen közepes egyéni, de nagyon jó párosjátékos volt. Tehát Năstase két pontja plusz a páros biztosította Romániának a 3-2-es győzelmet, Țiriac nyugodtan elveszíthette a játszmáit. De ha egy csapat mondjuk 5 vagy 6 játékosból állt volna – első elsővel, hatodik hatodikkal alapon –, akkor a románoknak nulla esélyük sem lett volna, mert a huszadik amerikai is földbe döngölte volna a harmadik románt. Amerikában ugyanis sok tízezer teniszpálya – magánházak mellett is – áll sportolók és amatőrök rendelkezésére, míg nálunk akkor a fehér hollónál is ritkábbak voltak. És tegyük hozzá: ma is csak a pénzesebb réteg privilégiuma. Hol akkor a nagyhatalom?

A fentiekkel sajnos párhuzamot látok a magyar sportban. Hogyne örvendenénk a riói nyolc aranynak, de ne feledjük, hogy abból hármat Hosszú Katinka, hármat pedig Kozák Danuta szerzett (egyéniben, párosban, négyesben). Ölelés és kézcsók a kedves aranyhölgyeknek, de ha egyszer Katinka megsérül, ha Danuta az anyai örömök után nem tér vissza, mi lesz?

Nem győzöm hangsúlyozni, mennyivel többre tartom a testnevelést, a tömegsportot minden éremnél. Nagyszerű lépés volt a magyar iskolákban bevezetni a mindennapi testedzést. Annak idején a Năstase-kormány ígéretet tett négyszáz tornaterem felépítésére, betartotta szavát. A hírhedt Daciadának is megvolt a jó oldala, tömegeket mozgatott meg. Mert mit nyerünk azzal, hogy egy csodastadionban huszonkét játékos rohan a labda után, a tribünön és a tévé előtt pedig elhízott, lomha százezrek ropiznak és vedelik a sört? Fel a karosszékből, kedves olvasó. Egészséges új évet!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.