Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ifik mégis folytathatják

Az ifik mégis folytathatják Sport

A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) úgy döntött, némi módosításokkal ugyan, de folytatni fogják az utánpótlás-bajnokságokat, azaz a 13–20 éves fiúk és lányok bajnoki idényét. Mivel teremben nem rendezhetik a meccseket, ezért a korosztályok legjobb nyolc csapatai – amennyiben lehetséges – augusztusban egy-egy szabadtéri tornán mérkőznek majd a bajnoki címért.

A szakági szövetség honlapján közölt adatok szerint a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub 15, 16 és 18 éven aluli lánycsapatai lehetnek érintettek a tornákon való részvételben, míg a Kézdivásárhelyi SE U16-os lánycsapata akkor kaphat meghívást, ha az első nyolc közül valamelyik alakulat nem vállalja a szereplést.  „Eredetileg egy döntős csapattal számoltunk, az U15-össel, de az U16-os is harcban volt a döntős szereplésért, míg az U18-asokál jóformán lemondtunk erről, így számukra kedvezett ez a döntés. Jelen körülmények közepette viszont kérdéses, mennyire örülhetünk ennek, ugyanis már hónapok óta nem kaptunk támogatást versenyzésre; hogy milyen pénzből tudunk majd eleget tenni ennek, nem tudom. A másik dolog, hogy kinti tornát terveznek. Mégis nagy lányokról van szó, akik nem aszfalton játszanak, nem is szeretnénk őket ennek kitenni, remélem, addigra enyhülnek a szabályozások, és mégiscsak lehet teremben játszani. Ahogy abban is bízunk, valamilyen leegyszerűsített formában szervezik meg ezeket a turnékat, mert egyhetes tornákat anyagilag nem tudunk finanszírozni” – nyilatkozta érdeklődésünkre Nemes Áron, a Sepsi ISK vezetője, hozzátéve, még korai erről pontosat mondani, de azt is fontolgatják, hogy valamelyik tornának helyet adnának Sepsiszentgyörgyön.

Hirdetés
Hirdetés

Ami a felkészülést illeti, a sportvezető szerint az eddigiekben a gyerekek szorgalmára voltak utalva, akiknek rendszeresen kiadták az elvégzendő gyakorlatokat. „Feltételezem, hogy másfél hónap rendelkezésünkre áll majd a felkészülésre, ez alatt, ha nem is ideális formába, de elfogadható formába lendülnek a gyerekek. Ezért nekik is áldozatot kell hozniuk, mert egész nyarukat alá kell rendeljék ennek, de vannak annyira érettek szerintem, hogy belássák, ez értük van” – tette hozzá Nemes Áron.

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub U16-os lánycsapata a sorozatos körbeverések miatt a kilencedik helyen áll, így egyelőre őket nem érinti ez a határozat. „Lépéselőnybe kerültek azok a csapatok, amelyeknek több mérkőzésük volt, mi a csoportban az 5–6. helyen Brassóval és Szebennel körbevertük egymást, így gyakorlatilag egy ponttal maradtunk le a döntő tornáról, és U13-ban sem leszünk érdekeltek” – közölte Farkas Alpár, az NMSK vezetője. – „Azt kell mondanom, valahol nem is bánom, hogy így történt, mert valószínűleg kinti mérkőzések lesznek, aminek abszolút nem örülnénk, és a felkészülés is nehézkes lenne jelen körülmények közepette, félek a sérülésektől. Jelen helyzetben sem álltunk le, a kosarasok hétfőtől szombatig napi szinten kapnak feladatokat, de sajnos nem áll módomban leellenőrizni, ki hogyan végzi el azokat” – tette hozzá a kosárlabdaedző. Ami a Nagy Mózes Sportiskola többi szakosztályát – asztalitenisz, cselgáncs, kézilabda – illeti, továbbra sem engedélyezettek a teremedzések, így óvatosak, és inkább várnak még június elejéig, amikor további lazításokban reménykednek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük