Az első győzelemre gyúrnak

A szintén gyengélkedő Astra Giurgiu lesz a Sepsi OSK vendége ma 21 órától, a felsőházi rájátszás 5. játéknapján. A piros-fehérek gőzerővel készültek az esti bajnokira, hogy hazai pályán, a háromszéki szurkolók előtt szerezze meg a csapat első felsőházbeli győzelmét.

– Nagyon szeretnénk ma este megszerezni első győzelmünket a felsőházi rájátszásban, hogy újabb történelmi tettet hajtsunk végre az élvonalban második évét töltő klubunk életében. Újra egy korábbi bajnokcsapattal találkozunk, értékes játékosokkal, de minket sem szabad alábecsülni, biztos vagyok benne, hogy a legények mindent megtesznek a győzelemért – nyilatkozta pénteki sajtótájékoztatóján Eugen Neagoe vezetőedző.

Újságírói kérdésre válaszolva, Hadnagy Attila mellőzéséről szólva a vezetőedző elutasította azokat a vádakat, hogy bármelyik játékossal konfliktusa volna, a veterán támadó keretből való száműzését annak korával, illetve edzői döntéssel magyarázta. Neagoe hozzátette, bár a sérülések miatt a támadók rendre kihulltak a csatasorból, de vérbeli csatár nélkül aratták az idény legnagyobb sikereit, például Krajova és a FCSB ellen. A szakember meglátása szerint együttese az utóbbi mérkőzéseken is jól játszott, az más kérdés, hogy március 9. óta nem szerzett gólt.

Tény, hogy egyik csapatnak sem megy a rájátszásban, a korábbi bajnok gyurgyevóiak eddig minden meccsüket elveszítették a play-offban, de az OSK-nak is mindössze egy sovány 0–0-ra futotta a Viitorul tartalékcsapata ellen. Ami a szezonbeli egymás elleni találkozóikat illeti, a sepsiszentgyörgyiek állnak jobban az összevetésben, ugyanis a 3. fordulóban 1–1-es döntetlent harcoltak ki idegenben, míg a hazai visszavágót 1–0-ra behúzták.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.