Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Antal Árpád helyesli a labdarúgó-szövetség döntését, de…

Antal Árpád helyesli a labdarúgó-szövetség döntését, de… Kovászna megye

A normalitás jeleként értékelte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szerdán kihirdetett, azelőtt többször elhalasztott döntését, miszerint 3-0-ás eredményt ítéltek meg a Sepsi OSK elsőosztályú labdarúgócsapat javára. Az elöljáró szerint ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy az Európai Labdarúgó-szövetséget „agyonbombázták” az idegengyűlölet (pontosabban magyargyűlölet) elleni fellépést szorgalmazva; az pedig a maga rendjén vélhetően odaszólt az FRF-nek.

Antal Árpád elmondta, hogy január 31-én maga is jelen volt az érintett focimeccsen, amelyet a játékvezetőnek azért kellett megszakítania, majd leállítania, mert

a Sepsi OSK ellenfelének, az U Craiova csapatának szurkolói a figyelmeztetés ellenére sem hagyták abba a magyargyűlölő bekiabálásokat.

Azóta a polgármester többször is tárgyalt az FRF vezetőivel és a sportminiszterrel, utóbbitól azt az ígéretet kapta, hogy „felrázza” a minisztériuma keretében már létező, a sportban tapasztalt erőszak ellen fellépni hivatott bizottságot (Comisia nationala de actiune a violentei in sport), mert el kell érni azt, hogy a törvények ellen vétő szurkolók egyénileg is felelősségre vonhatók legyenek, akár a stadionokból is kitiltsák őket. „Ehhez a jogszabályokat is meg kell változtatni, de ugyanakkor egy nevelési folyamat is” – értékelte Antal arra utalva, hogy sok sportvezető próbálta elbagatellizálni a szurkolók elítélendő magatartását. „Az eredményeknek a pályán kell eldőlniük, nem a zöld asztal mellett” – jelentette ki az elöljáró.

Úgy véli, a sport elveszíti jellegét, ha a jelenlegi gyakorlat nem változik meg radikálisan a közeljövőben. Akár az is előfordulhat, hogy egy fordulóban két-három mérkőzést is a zöld asztalnál fognak eldönteni, nem a pályán” – vázolta a túl sok jóval nem kecsegtető kilátásokat.

Hirdetés
Hirdetés

Az úzvölgyi katonatemető ügyében elért eredmények kapcsán feltett kérdésünkre Antal hangot adott azon meggyőződésének, miszerint a következő hetekben, hónapokban azt kell bölcsen és okos diplomáciai megoldásokkal elérni, hogy ne legyen etnikai konfliktus a temető eredeti állapotába való visszaállításából”. Annak kapcsán, ahogyan Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke sajátos módon tálalta a sikert, annyit jegyzett meg, hogy nem kíván „belemenni ebbe a cicaharcba”.

 

Csütörtökön azt is megtudtuk, hogy tizenhárom finanszírozási szerződést írt alá a héten Bukarestben Antal Árpád, amelyekből többek között a Nicolae Colan Általános Iskola, a Mikes Kelemen Gimnázium C és D szárnya, bentlakása, valamint a Hófehérke Óvóda és több tömbház felújítását és hőszigetelését finanszírozzák az Országos Helyreállítási Alap keretéből. Amint Sepsiszentgyörgy polgármestere a sajtótájékoztatón nyomatékosította, a szóbeszéddel ellentétben ezeket a pénzeket nem „csak úgy” küldi az Európai Unió a városnak, hanem azt más önkormányzatokkal folytatott kőkemény pályázási versenyben szerzik meg a megyeszékhelynek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. február 17., 18:14
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Uuuram! Minek oská? A sok légiósnak? Legyen utolsó a tabellán, de ezrek focizzanak a környékről!!! Most behúrcólnak pár ingyenélő „sztárfocistát” és tólják az adófizető pénzét egy maffiozzó szervezetnek!!! Hány Szentgyörgy környéki van a csapatban? Abból helyi lakós? Magyar, ha már minket szídtak?!
    Úz völgye/ dormánfalva ### plua…. 33 éve gerjesztitek az etnikai konfliktust!!! Éljünk békében, románok és magyarok Erdélyben!!!

  • User
    Dátum: 2023. február 19., 4:22
    ÉRTÉKELÉS: -7

    A helyi “székelynek “ soha semmi nem tetszik..okos meglátása van ;mindenhez vagy jobbik esetben mindenhez is ért da sajnos a vizion is látszik …inkább utolsók a tabellán de mind helyi játékos :))) tudtommal nincs egy környékbeli játékos se aki legalább a kispadon őrizné a borvizet…..
    Ez a szint sajnos -de!!!! kinek nem tetszik nem kell nézni és pattogni hogy közpénzből van mert abból az összegből nem lehetne fenntartani egy 4-ik ligás csapatot se..
    A politika sokszínű és sokoldalú de azt azért nézzük meg a városunk mennyit fejlődött az elmúlt 20 évben,de aki nem jár ki a panelból sajnos nincs amihez mérje és tudatlanul csak szidja az “alkotmányt “

  • User
    Dátum: 2023. február 19., 10:13
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Akkor minek a tiz eve fenntartott akademiak, ha egy helyi jatekos meg nem jott ki beloluk? Valakiknek jo meleg munkahelyet jelentenek es annyi? Meghogy akademiak 🙂 esetleg stefan gheorghiu-k.